La Liga: hat hete még börtönben ült a Barca vasárnapi vendége

Vágólapra másolva!
2018.09.03. 11:38
Ruben Semedo, az Huesca védője vasárnap a Barcelonától elszenvedett 8–2-es vereséget követően szomorkodhatott, de ez semmi ahhoz képest, hogy hat héttel ezelőtt még börtönben volt, mert tettestárs volt egy emberrablásban.

Semedót még februárban tartoztatták le a spanyol hatóságok. A 24 éves védő két társával elrabolt egy embert, aki állítólag több tízezer ezer euróval tartozott. Az áldozat néhány napra rá jelent meg horzsolásokkal és törött bokával a rendőrkapitányságon, ahol feljelentést tett. Állítása szerint megkötözték, többször is megverték baseballütővel, fenyegették, hogy megölik, és egy szobában fogva tartották.februárban tartoztatták le a spanyol hatóságok. A 24 éves védő két társával elrabolt egy embert, aki állítólag több tízezer ezer euróval tartozott. Az áldozat néhány napra rá jelent meg horzsolásokkal és törött bokával a rendőrkapitányságon, ahol feljelentést tett. Állítása szerint megkötözték, többször is megverték baseballütővel, fenyegették, hogy megölik, és egy szobában fogva tartották.

A védő a társaival 24 ezer eurót, egy számítógépet és több tárgyat is eltulajdonított. A kihallgatás után a bíró gyilkossági kísérlettel, testi sértéssel, fenyegetéssel, fogva tartással, illegális fegyverbirtoklással és erőszakos rablással gyanúsította meg az állítólagos tetteseket. Miután kiderült, hogy a vádak valósak, Semedót őrizetbe vették, a két tettestársa viszont el tudott menekülni. A védőt júliusban 30 ezer euró óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

A Villarreal az eset után felfüggesztette játékosát, aki fizetést sem kapott a klubtól. A második esélyt az Huesca jelenti a számára, ahová kölcsönben érkezett a védő. A portugál eddig 40 percet játszott a spanyol ligában három forduló alatt.

Vasárnap a Barcelona ellen 26 percet kapott, csapata 8–2-es vereséget szenvedett. A Villarreal 2017 nyarán 14 millió eurót fizetett Semedóért, aki csupán öt mérkőzésen lépett pályára az együttesben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik