La Liga: frusztrált a Barca? A sárgák közel fele reklamálásért jött!

Vágólapra másolva!
2018.10.09. 16:31
null
Lionel Messi is kapott sárga lapot reklamálásért (Fotó: AFP)
A Barcelona négy győzelemmel kezdte a bajnoki idényt, ám ezt követően a katalán sztárcsapat sorozatban négy találkozón maradt nyeretlen – igaz, ezzel együtt a 15 pontjával még mindig a második helyen áll, csupán egy egységgel lemaradva a Sevillától.

 

A gyengébb teljesítmény mellett (miatt?) frusztráltabbak a játékosok, ez pedig leszűrhető az együttes figyelmeztetéseiből is.

Az As kimutatása szerint a Barcelona tagjainak az első nyolc fordulóban 13 sárgát és egy piros lapot osztottak ki – és ennek a 13 sárgának közel a felét, hatot reklamálás miatt!

Még megdöbbentőbb, hogy ebből a hatból hármat is a kapitányok kaptak! A csapatkapitány Lionel Messi és az első számú helyettes, Sergio Busquets az Athletic Bilbao elleni összecsapáson szövegelt ki magának egy figyelmeztetést, míg a harmadik számú cséká, Gerard Piqué a Girona ellen „sárgult be”.

Rajtuk kívül Samuel Umtiti, Ivan Rakitic és Luis Suárez is begyűjtött már sárga lapot reklamálás miatt.

Ezzel kapcsolatban Ernesto Valverde, az együttes vezetőedzője is megszólalt:

„Nem hinném, hogy a játékosaim többet reklamálnának a jogosnál, nem érzem ezt.”

Viszonyításképpen: a Real Madrid 16 sárgánál jár az idényben, de eddig csak a Sevilla elleni meccsen reklamáló Luka Modric kapott szövegelésért lapot.

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 8 5 1 2 19–8 +11 16
2. Barcelona 8 4 3 1 19–9 +10 15
3. Atlético Madrid 8 4 3 1 9–4 +5 15
4. Real Madrid 8 4 2 2 12–7 +5 14
5. Alavés 8 4 2 2 11–8 +3 14
6. Valladolid 8 3 3 2 7–6 +1 12
7. Betis 8 3 3 2 5–6 –1 12
8. Espanyol 7 3 2 2 8–6 +2 11
9. Real Sociedad 8 3 2 3 12–11 +1 11
10. Celta Vigo 8 2 4 2 13–13 0 10
11. Levante 8 3 1 4 12–14 –2 10
12. Eibar 8 3 1 4 9–12 –3 10
13. Valencia 8 1 6 1 6–7 –1 9
13. Getafe 8 2 3 3 6–7 –1 9
15. Girona 8 2 3 3 10–13 –3 9
16. Villarreal 7 2 2 3 5–4 +1 8
17. Athletic Bilbao 7 1 4 2 9–13 –4 7
18. Leganés 8 2 1 5 7–12 –5 7
19. Rayo Vallecano 7 1 2 4 7–15 –8 5
20. Huesca 8 1 2 5 7–18 –11 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik