La Liga: először vezethet el Clásicót a Barca–Real bírója

Vágólapra másolva!
2020.10.22. 16:10
null
Öt büntetőt ítélt eddig mindkét csapatnak (Fotó: AFP)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség közzétette a hétvégi bajnoki forduló játékvezető-küldését, így az is kiderült, hogy a szombat délutáni Barcelona–Real Madrid mérkőzésen Juán Martínez Munuera dirigál majd – számolt be róla a Marca. A 38 éves játékvezető pályafutása során első alkalommal vezethet el Clásicót.

 

Munuera eddig 21 alkalommal vezetett a Barcelonának – 15 katalán győzelem, 3-3 döntetlen és vereség a mérleg –, a Real Madridnak 24 mérkőzésen dirigált – 15 fővárosi siker, 5 iksz, 4 vereség a mutató.

A 38 éves spanyol bíró ebben az idényben a Real Madrid egy mérkőzésén fújta már a sípot, a Sociedad elleni gól nélküli idénynyitón, míg a Barcelonának legutóbbi az előző bajnokság végén a Leganés 2–0-s legyőzésekor irányított.

Munuera eddigi pályafutása során kereken 50 Real-játékosnak adott sárga lapot, s egy piros lapot is felmutatott, 49 sárgát osztott ki a Barcelonának, továbbá mindkét csapatnak 5-5 büntetőt ítélt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik