Benzema lehagyta Puskást, négyet hintett az Eibarnak a Real

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.09. 18:23
null
Karim Benzema két gólt szerzett, ezzel lehagyta Puskás Ferencet (Fotó: AFP)
Remek játékkal aratott 4–0-s sikert a Real Madrid az Eibar otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában. Karim Benzema két, Sergio Ramos és Federico Valverde egyaránt egy gólt szerzett.

Minden versenysorozatot figyelembe véve ötödik egymás utáni sikerére készülhetett az Eibar ellen a Real Madrid: a királyiak kezdőjéből kimaradt Kroos, illetve a hétközi Bajnokok Ligája-meccsen parádézó Rodrygo, ám így sem kellett nagyon aggódnia Zidane-nak.

Főleg az első néhány percet látva nem: szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést a Real. A kritikák ellenére nagy kedvvel, kiválóan játszó Eden Hazard vezérletével több helyzetet is kidolgozott a királyi gárda, majd nagyjából tizenkét perc alatt letudta a mérkőzést. A 17. percben némi kavarodás után Karim Benzema talált be, majd az Hazard, illetve Lucas Vázquez elleni szabálytalanságokért két tizenegyest is rúghatott a fővárosi alakulat – az elsőt Sergio Ramos, a másodikat Benzema rúgta a jobb alsó sarokba (0–3).

Benzema ezzel a duplával beérte, majd le is hagyta Puskás Ferencet a Real Madrid színeiben szerzett La Liga-gólok tekintetében (157-nél tart a francia, szemben Puskás 156 találatával. Benzemának ez volt a 323. bajnokija a Realban, Puskás 180 spanyol élvonalbeli bajnokin lépett pályára).

A 29. percre tehát már háromgólos előnyben voltak a vendégek, és továbbra is dolgoztak ki helyzeteket, ám a félidő vége felé már Sergi Enrichék is egyre gyakrabban bukkantak fel Courtois kapuja előtt.

Az említett Courtois sorozatban ötödik mérkőzésén is megőrizte kapuját a góltól, így megdöntötte korábbi csapattársa, Keylor Navas 517 perces kapott gól nélküli rekordját.

A második játékrész már valamivel nyugodtabb mederben folyt, ám a Real Madrid negyedik góljára így sem kellett sokáig várni: a 61. percben Modric okos visszagurítását Federico Valverde könyörtelen lövéssel váltotta gólra. (0–4)

Az uruguayi középpályásnak ez volt az első gólja tétmeccsen a Real Madrid első csapatában – sőt, egyáltalán az első élvonalbeli gólja.

A hátralévő játékidőben már nem született gól, így megérdemelten, remek játékkal gyűjtötte be a három pontot a Real Madrid.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

Eibar–Real Madrid 0–4 (Benzema 17., 29. – a másodikat 11-esből, Ramos 20. – 11-esből, F. Valverde 62.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 12 7 4 1 25– 9 +16 25
2. Real Sociedad 13 7 2 4 21–14 +7 23
3. Barcelona 11 7 1 3 29–14 +15 22
4. Atlético Madrid 12 5 6 1 12– 7 +5 21
5. Sevilla 12 6 3 3 15–13 +2 21
6. Granada 13 6 2 5 19–17 +2 20
7. Valencia 13 5 5 3 19–18 +1 20
8. Getafe 12 5 4 3 18–15 +3 19
9. Villarreal 12 5 3 4 25–16 +9 18
10. Osasuna 12 4 6 2 16–13 +3 18
11. Athletic Bilbao 12 4 5 3 11– 7 +4 17
12. Levante 12 5 2 5 15–14 +1 17
13. Valladolid 13 4 5 4 14–17 –3 17
14. Alavés 13 4 3 6 14–18 –4 15
15. Eibar 13 4 3 6 14–21 –7 15
16. Betis 12 3 4 5 14–21 –7 13
17. Mallorca 12 3 2 7 9–18 –9 11
18. Celta Vigo 12 2 3 7 6–15 –9 9
19. Espanyol 12 2 2 8 6–20 –14 8
20. Leganés 13 1 3 9 7–22 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik