Modric magyarázott ugyan a társaknak, de az Alavés ellen ez sem volt elég (Fotó: AFP)

 

Vitoriába látogatott a Real Madrid szombat este, a királyi gárdának a Deportivo Alavés otthonában volt jelenése. Nem volt könnyű dolga Julen Lopeteguinek: sérülés miatt Isco, Marcelo és Dani Carvajal is hiányzott a csapatából, ám annak örülhetett, hogy rendbe jött Gareth Bale, akit a kezdőbe is jelölt.

Hamar tesztelte a hazai kapust a Real, először Karim Benzema, nem sokkal később pedig Dani Ceballos kísérletezett, ám Fernando Pacheco mindkétszer állta a sarat, pár perc elteltével pedig a francia fejelhetett a hazai kapura, azonban ekkor már Víctor Laguardia mentett a kapu torkából.

A félidő jelentős részében birtokolta a labdát a királyi gárda, néhány helyzetre is futotta az erejéből, azonban nem igazán tudta kapujához szegezni az ellenfelét. Amikor megszerezte a labdát az Alavés, igyekezett veszélyeztetni, több játékosa is bátran csatlakozott a támadásokhoz. A legveszélyesebb hazai futballista Jonathan Calleri volt, Raphaël Varane többször is találkozhatott eltakarításra váró labdával a saját kapuja előtt.

Hiába tehát a mezőnyfölény, az első játékrészben nem tudott előnyt kovácsolni a Real, gól nélküli döntetlennel mehettek pihenni a csapatok.

Lopetegui ezt látva már a szünetben cserére szánta el magát: Benzema helyett Mariano Díaz érkezett a pályára. Néhány ügyes megmozdulást nem számítva azonban ez sem hozta el a változást, így az utolsó harminc percre a középpálya (egyik) kulcsembere, Casemiro helyett Marco Asensiót küldte be a vezetőedző.

A végjátékra már Vinícius Júnior is beszállt a blancóknál, azonban sem ő, sem a többiek nem hozták meg a várva várt áttörést. Az Alavés jól zárta a területeket, olykor vissza-visszatámadott, a Real akcióiba pedig gyakran hiba csúszott, sok pontatlan passzt láthattunk – így nem tudta feltörni a reteszt a Lopetegui-együttes.

Amely aztán a 95. percben végképp bosszankodhatott: a mérkőzés utolsó momentumaként gólt kapott a Real Madrid! A balról érkező szögletet Rubén Sobrino fejelte vissza a hosszú oldalról középre, a helyéről talán feleslegesen elmozduló Thibaut Courtois csak beleütött a labdába, amely így eljutott a középen érkező Manu Garcíához, ő pedig Sergio Ramos mellől, közvetlen közelről a kapuba fejelt – 1–0!

A Real Madrid negatív szériája tehát tovább folytatódik:
legutóbb szeptember 22-én, az Espanyol elleni bajnokit tudta megnyerni a csapat 1–0-ra. Azóta sorrendben a sevillai háromgólos vereség, az Atlético Madriddal játszott döntetlen, majd a CSZKA Moszkva elleni BL-kudarc következett – szombat este pedig az Alavés tartotta otthon a három pontot a Real vendéglátójaként, így négy mérkőzés óta nyeretlen a királyi gárda. Toni Kroos vélhetően más reményekkel indult neki a kétszázadik Real Madrid-meccsének…

Ami még meglepőbb, hogy ezeken a találkozókon gólt sem szereztek Julen Lopetegui tanítványai, mindent egybevetve több mint négyszáz (409) játékperc telt el Real-találat nélkül. A klub történetének leghosszabb ilyen sorozata amúgy öt összecsapást ölelt fel, még 1985-ből. 

OptaJose on Twitter

1985 - Real Madrid have failed to score in four consecutive games in all competitions for the first time since April 1985 (five), their worst run ever. Drought




Ezzel a „blancók” maradtak a második helyen, azonos pontszámmal a Barcelonával – ám az éllovas ebben a fordulóban csak vasárnap lép pályára a Valencia otthonában. És hogy ki került a meccs után a La Liga harmadik helyére? Hát az Alavés!

A késő esti párosításban a kiesőjelöltek csatáját a Leganés hazai pályán megnyerte a Rayo Vallecano ellen, miután Guido Carrillo 14. percben szerzett góljára a vendégek nem tudtak válaszolni a hátralévő bő 76 percben.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Deportivo Alavés–Real Madrid 1–0 (Manu García 95.)
Leganés–Rayo Vallecano 1–0 (G. Carrillo 14.)


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
  1. Barcelona 7 4 2 1 18–8 +10  14
  2. Real Madrid 8 4 2 2 12–7 +5  14
  3. Alavés 8 4 2 2 11–8 +3  14
  4. Sevilla 7 4 1 2 16–7 +9  13
  5. Atlético Madrid 7 3 3 1 8–4 +4  12
  6. Betis 7 3 3 1 5–5 0 12
  7. Espanyol 7 3 2 2 8–6 +2  11
  8. Real Sociedad 8 3 2 3 12–11 +1  11
  9. Celta Vigo 7 2 4 1 12–10 +2  10
10. Levante 8 3 1 4 12–14 –2  10
11. Eibar 8 3 1 4 9–12 –3  10
12. Valladolid 7 2 3 2 6–6 0 9
13. Getafe 8 2 3 3 6–7 –1  9
14. Girona 8 2 3 3 10–13 –3  9
15. Villarreal 7 2 2 3 5–4 +1  8
16. Valencia 7 1 5 1 5–6 –1  8
17. Athletic Bilbao 7 1 4 2 9–13 –4  7
18. Leganés 8 2 1 5 7–12 –5  7
19. Rayo Vallecano 7 1 2 4 7–15 –8  5
20. Huesca 7 1 2 4 7–17 –10  5