La Liga: Cazorla és Soriano búcsúzik a Villarrealtól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.18. 17:38
null
Santi Cazorlának (balra) a vasárnapi lesz az utolsó meccse a Villarrealban (Fotó: AFP)
Utolsó mérkőzését játssza vasárnap a Villarrealban a spanyol együttes két labdarúgója, Bruno Soriano és Santi Cazorla.

„Különleges fellépés lesz ez mindkettőnk számára, hiszen gyakorlatilag együtt töltöttük el pályafutásunkat ebben a klubban” – nyilatkozott a klub honlapján az Eibar elleni bajnoki előtt a 35 éves Cazorla, aki karrierje első kilenc idényében futballozott a Villarrealban, majd – megjárva a Recreativo Huelvát, a Málagát és a londoni Arsenalt – 2018-ban tért vissza ismét anyaegyesületéhez. A spanyol válogatottban 2008-tól 81 találkozón szerepelt, s 15-ször volt eredményes.

A 36 esztendős, 10-szeres válogatott csapatkapitány, Bruno Soriano mindvégig a Villarreal játékosa volt. 2017-ben már úgy tűnt, vége a pályafutásának, olyan súlyos térdsérülést szenvedett, ám végül felépült, s csaknem háromévnyi kényszerszünet után a múlt hónapban újfent pályára léphetett.

A spanyol sajtó úgy tudja, Cazorla csak a Villarrealtól búcsúzik, de még futballozik tovább – ha igaz, a volt Barcelona-sztár, Xavi irányította katari al-Szaddban folytatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik