Real Madrid: Capello szerint ő pótolhatná Cristiano Ronaldót

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 11:12
null
Valóban Mauro Icardi lehet a megoldás? (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid korábbi trénere, Fabio Capello szerint az Internazionale argentin csatára, Mauro Icardi megoldást jelentene a királyi gárda támadó problémáira.

Az olasz tréner a Radio Rai reggeli műsorában adott interjút, abban elmondta, nagyon kedveli Icardi játékát, és szerinte ő az a játékos aki megfelelően pótolhatná az együttestől a nyáron a Juventushoz szerződő Cristiano Ronaldót.

„Ha a Real Madrid helyében lennék, azonnal átigazolnám. Igazi specialista a tizenhatoson belül, akárcsak Cristiano Ronaldo volt a Madridban. Nagyon gólérzékeny játékos, úgy használja ki a területeket, ahogy nagyon kevesen. Ha három labdát adsz neki, akkor ő mind a hármat elrúgja” – mondta Capello.

Mauro Icardi 2008-tól három évet töltött az ősi rivális Barcelona akadémiájában, a La Masiában majd onnan került az Sampdoria együtteséhez, ahonnan 2013-ban az Internazionaléba szerződött. A 25 éves támadó eddig 190 mérkőzésen lépett pályára a „kék-feketék” színeiben, ahol 112 gólt és 25 gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik