La Liga: az elnök szerint CR7 távozása nem hatott a ligára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 16:10
null
Ronaldo távozása nem hatott a spanyol ligára, de Messivel másként lehet? (Fotó: AFP)
Javier Tebas, a spanyol labdarúgóliga (LFP) elnöke szerint Lionel Messi távozása a Barcelonából jóval nagyobb hatással lenne a bajnokságra, mint az történt a Real Madridból a Juventusba átszerződő Cristiano Ronaldo esetében.

„Cristiano távozása, még akkor is, ha felborította a Realt, szinte nulla hatással volt ránk, mert a La Liga évekkel ezelőtt felkészült rá, hogy márkaértéke magasabb legyen, mint az egyes futballistáké” – idézte a madridi Marca sportnapilap az LFP első emberét.

Tebas szerint Messi esetében más a helyzet.

„Messi a labdarúgás történetének legjobb játékosa. Szerencsések vagyunk, hogy mindig is a mi bajnokságunkban szerepelt. Úgy gondolom, hogy távozását megéreznénk. Ő a spanyol futball ikonja, és arra kérem őt, hogy pályafutásának végéig maradjon nálunk. Messi mindig boldoggá tesz minket” – fogalmazott a ligaelnök.

A 33. születésnapját szerdán ünneplő argentin sztár 2004 óta erősíti a Barcelona első csapatát, amellyel eddig tízszer nyert spanyol bajnoki címet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik