La Liga: a Villarreal megbüntette a kimaradt 11-est

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 13:53
null
Asenjo védései sokat értek a Villarrealnak (Fotó: AFP)
Hiába játszott 60 percen keresztül veszélyesebben a Leganés, Carlos Bacca fejesére nem volt válasza. A madridi együttes négy fordulót követően továbbra is nyeretlen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, míg a Villarreal szezonbeli első győzelmének örülhetett.

Hiába birtokolta többet a labdát a Villarreal, mezőnyfölénye meddőnek bizonyult a Leganés otthonában. A fordulót megelőzően – a vendégekhez hasonlóan – egy ponttal, a kieső zónában szerénykedő együttes viszont életveszélyesen kontrázott: a 29. percben Gerard Gumbau közeli lövésénél kellett nagyot védenie Sergio Asenjónak, majd a 35. percben Nabil el-Zsar ziccere után ment el a labda keresztben a kapu bal oldala előtt.

A legnagyobb lehetőség a 49. percben jött el a Leganés számára, Mario Gaspar kezezése után Guido Carrillo lőhetett büntetőt, de az argentin csatárnak a kaput sem sikerült eltalálnia a mészponttól…

A 65. percben a Villarreal megszerezte a vezetést: Miguel Layún szabadrúgása után a csereként beállt Carlos Bacca bólintott az ötös sarkától a hazai kapu jobb oldalába (0–1).

A Leganés a kapott gól után már nem tudta felpörgetni sem a tempót, sem saját magát. Ezzel ellentétben a vendégek a hajrában több nagy lehetőséget is kidolgoztak, de sem Bacca, sem Layún helyzete után nem született újabb gól.

A hosszabbításban Michael Santos egyenlítő találata jelenthetett volna slusszpoént, de les miatt nem adták meg.

A Villarreal először nyert a 2018–2019-es szezonban, míg a Leganés továbbra is győzelem nélkül áll a bajnokságban.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
Leganés–Villarreal 0–1
(Bacca 65.)

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Real Madrid 1–1 (Muniain 32., ill. Isco 64.)
Real Sociedad–Barcelona 1–2 (Aritz Elutondo 12., ill. Luis Suárez 63., O. Dembélé 66.)
Atlético Madrid–Eibar 1–1
(Moreno 95. ill. Enrich 87.)
Valencia–Real Betis 0–0
Huesca–Rayo Vallecano 0–1
(Imbula 28.)
KÉSŐBB
16.15: Espanyol–Levante (Tv: Spíler2)
18.30: Real Valladolid–Alavés (Tv: Spíler2)
20.45: Sevilla–Getafe (Tv: Spíler1, Spíler2)
HÉTFŐ

21.00: Girona–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

 

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 4 4 14–3 +11 12
2. Real Madrid 4 3 1 11–3 +8 10
3. Celta Vigo 3 2 1 5–2 +3 7
4. Athletic Bilbao 3 1 2 5–4 +1 5
5. Atlético Madrid 4 1 2 1 3–4 –1 5
6. Betis 4 1 2 1 1–3 –2 5
7. Levante 3 1 1 1 6–4 +2 4
8. Sevilla 3 1 1 1 4–2 +2 4
9. Espanyol 3 1 1 1 4–3 +1 4
10. Getafe 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Real Sociedad 4 1 1 2 6–7 –1 4
12. Villarreal 4 1 1 2 2–3 –1 4
13. Eibar 4 1 1 2 4–6 –2 4
14. Girona 3 1 1 1 2–4 –2 4
14. Alavés 3 1 1 1 2–4 –2 4
16. Huesca 4 1 1 2 6–12 –6 4
17. Valencia 4 3 1 3–5 –2 3
18. Rayo Vallecano 3 1 2 2–5 –3 3
19. Valladolid 3 2 1 0–1 –1 2
20. Leganés 4 1 3 4–9 –5 1

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik