La Liga: a Villarreal a piros lapig volt pariban a Barcával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 22:37
null
Messi és Suárez szállította a győzelmet a Barcelonának (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 15. fordulójában a listavezető Barcelona Luis Suárez és Lionel Messi góljával 2–0-ra győzött a Villarreal ellen, amely a 60. perctől emberhátrányban játszott.

Az első félidő nem hozott gólt, pedig mindkét együttes előtt adódott nagy sansz. Rögvest a találkozó elején Gerard Piqué fejese a kapufát találta el, később a másik kapu előtt Roberto Soriano lövését Marc-André ter Stegen védte bravúrral.

Fordulás után a Barcelona rohamai erősödtek, ráadásul a 60. percben Dani Rabát kiállították a hazaiaktól, mivel a 22 éves jobbszélső a kelleténél durvábban csúszott rá Sergio Busquetsre.

Néhány perccel a piros lapot követően Luis Suárez lövése még a kapufát súrolta, de nem sokkal utána már pontosan célzott. A 72. percben az uruguayi támadó Paco Alcácerrel kényszerítőzött mesterien, majd előnyhöz juttatta csapatát. Ez volt a 30 éves csatár hetedik gólja a bajnokságban. 0–1

Szinte rögtön Ter Stegennek újabb szép védést kellett bemutatnia, ám aztán a Barca sorra dolgozta ki a helyzeteket, s a 82. percben eldöntötte a három pont sorsát. Víctor Ruiz csúnyán eladta a labdát a saját térfelén, Busquets Lionel Messit indította, aki nem hibázta el a ziccert. Az ötszörös aranylabdás argentin tizennegyedszer talált be az élvonal mostani idényében, ezzel vezeti a góllövőlistát. 0–2

A katalán együttes két döntetlen után tudott ismét nyerni, és továbbra is veretlenül vezeti a La Ligát. A Villarreal november 5-én győzött legutóbb.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ
Real Sociedad–Málaga 0–2
(Borja Bastón 23. – 11-esből, Chory Castro 58.)
Real Betis–Atlético Madrid 0–1 (Saúl 30.)
Levante–Athletic Bilbao 1–2
(Laporte 73. – öngól, ill. Aduriz 5. – 11-esből, Postigo 79. – öngól)
Villarreal–Barcelona 0–2 (L. Suárez 72., Messi 82.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 15 12 3 38–7 +31 39
2. Valencia 15 10 4 1 35–14 +21 34
3. Atlético Madrid 15 9 6 24–7 +17 33
4. Real Madrid 15 9 4 2 30–11 +19 31
5. Sevilla 15 9 1 5 19–19 0 28
6. Villarreal 15 6 3 6 22–20 +2 21
7. Getafe 15 5 5 5 20–15 +5 20
8. Leganés 15 6 2 7 12–14 –2 20
9. Real Sociedad 15 5 4 6 28–28 0 19
10. Celta Vigo 15 5 3 7 27–23 +4 18
11. Betis 15 5 3 7 23–29 –6 18
12. Eibar 15 5 3 7 16–27 –11 18
13. Athletic Bilbao 15 4 5 6 15–18 –3 17
14. Girona 14 4 5 5 18–22 –4 17
15. Levante 15 3 7 5 15–22 –7 16
16. Espanyol 14 4 4 6 11–18 –7 16
17. Deportivo La Coruna 15 4 3 8 17–26 –9 15
18. Alavés 15 4 11 12–24 –12 12
19. Málaga 15 3 2 10 13–28 –15 11
20. Las Palmas 15 3 1 11 11–34 –23 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik