La Liga: a Leganés nyerte a Celta elleni „kiesési rangadót”

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.08. 20:40
null
Óscar Rodríguez duplázott a Celta ellen (Fotó: AFP)
A Leganés hazai pályán 3–2-re legyőzte a Celta Vigót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 16. fordulójában, ezzel megszerezte idénybeli második sikerét.

Még sosem volt olyan Leganés-futballista, aki két gólt lőtt az élvonalban a tizenhatoson kívülről – eddig.

A 21 éves Óscar Rodrígueznek 39 perc kellett ahhoz, hogy duplázzon a Celta ellen, mindkét találatát átlövésből jegyezve. Az 55. percben Kévin Rodrigues is beköszönt a tizenhatoson kívülről – ezzel a hazaiak olyat tettek, amire legutóbb a Barcelona volt képes a spanyol élvonalban: 2016 augusztusában a Real Betis ellen a katalánok voltak eredményesek háromszor is átlövésből. 3–0

A Celta viszont majdnem visszakapaszkodott innen: a 64. percben Néstor Araujo szépített, majd bár Gabriel Fernández megkapta a második sárga lapját, s így megfogyatkozott a vendégcsapat, Iago Aspas is betalált a 81. minutumban, ezzel izgalmassá téve a véghajrát. 3–2

Az izgalmakhoz viszont újabb gól már nem társult...

A Leganés hat forduló után tudott ismét győzni, az idénybeli első sikerét még a Mallorca ellen érte el. Ezzel kilencpontos és már csak négy egység választja el a 18., de szintén kiesést jelentő helyen álló Celtától.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ
Leganés–Celta Vigo 3–2
(Óscar 15., 39., K. Rodrigues 55., ill. N. Araujo 64., Aspas 81.)
Osasuna–Sevilla 1–1
(Ávila 45+2., ill. Munir 11.)

Korábban
Valldolid–Real Sociedad 0–0

Betis–Athletic Bilbao 3–2 (Joaquín 2., 12., 20., ill. I. Williams 44. – 11-esből, Berchiche 75.)
Eibar–Getafe 0–1 (Ángel 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 15 11 1 3 41–18 +23 34
2. Real Madrid 15 10 4 1 32–11 +21 34
3. Sevilla 16 9 4 3 20–15 +5 31
4. Real Sociedad 16 8 3 5 26–18 +8 27
5. Getafe 16 7 6 3 24–16 +8 27
6. Athletic Bilbao 16 7 5 4 19–12 +7 26
7. Atlético Madrid 16 6 8 2 16–10 +6 26
8. Valencia 16 7 5 4 26–23 +3 26
9. Granada 16 7 3 6 23–20 +3 24
10. Osasuna 16 5 8 3 22–18 +4 23
11. Betis 16 6 4 6 22–27 –5 22
12. Levante 16 6 2 8 20–25 –5 20
13. Villarreal 16 5 4 7 28–24 +4 19
14. Valladolid 16 4 7 5 14–18 –4 19
15. Alavés 16 5 3 8 17–23 –6 18
16. Eibar 16 4 3 9 15–28 –13 15
17. Mallorca 16 4 2 10 16–28 –12 14
18. Celta Vigo 16 3 4 9 12–23 –11 13
19. Leganés 16 2 3 11 11–27 –16 9
20. Espanyol 16 2 3 11 10–30 –20 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik