La Liga: a következő idény elején visszatérhetnek a nézők

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 18:55
null
Hamarosan jöhetnek a nézők (Fotó: AFP)
Akár már a spanyol labdarúgó-bajnokság következő idényének elején visszatérhetnek a nézők a stadionokba egy kormányzati tisztségviselő szerint.

Irene Lozano, a Spanyol Sporttanács elnöke bizakodását fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány körülményei őszre megfelelőek lehetnek ahhoz, hogy megszorításokkal bár, de szurkolók előtt rendezzék a mérkőzéseket.

„Nem zárhatjuk ki ennek lehetőségét. A járvány terjedésének függvényében akár határozhatunk úgy is, hogy korlátozott számú nézőt beengedünk a stadionokba már a következő idény elején” – vélekedett. A világjárvány miatt márciusban félbeszakadt La Liga küzdelmeit június 11-től folytathatják, zárt kapuk mögött.

„A mostani fő cél az, hogy be tudjuk fejezni ezt az idényt. Az világos, hogy jelenleg a legjobb, amit tehetünk, hogy üres lelátók előtt rendezzük a találkozókat” – fogalmazott Lozano. Kifejtette, a hatályos egészségügyi előírások betartása mellett egy lépés lehet a normális hétköznapokhoz való visszatéréshez a nézők beengedése. Hozzátette, az elején valószínűleg csupán a stadionok egy részét nyitják meg, a távolságtartási szabályokat továbbra is be kell majd tartani, egyben védőeszközök, így maszkok vagy kesztyűk viselése is szükséges lesz.

Lozano kitért rá, az élvonal klubjai várhatóan a jövő hét elején megkezdik a teljes csapatos edzéseket.

Ugyanakkor a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) arról számolt be, hogy az illetékes bíróság szerdai döntése ellenére – amely ismét elutasította a La Liga keresetét, amit a hétközi bajnoki mérkőzések tiltása miatt adott be – engedélyezi a csapatoknak a hétfői és a pénteki összecsapások megrendezését a félbeszakadt idény mielőbbi lejátszása érdekében, sőt, ha az új idényben is nézők nélkül kell játszaniuk a csapatoknak, úgy akkor is.

Az idényt március 12-én függesztették fel, és várhatóan június 11-én folytatódik, zárt kapuk mögött. Még 11 forduló van hátra az évadból. A La Liga közölte, nem ért egyet a bírósági döntéssel, és fellebbezni fog.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik