La Liga: 10 nappal első győzelme után menesztette edzőjét a Valencia

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 16:25
null
Marcelinónak kitelt az ideje a Valenciánál (Fotó: AFP)
A Valencia labdarúgócsapata menesztette Marcelino vezetőedzőt. A helyére azt az Albert Celadest nevezték ki, aki korábban négy éven át az U21-es spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt, legutóbb pedig Julen Lopetegui segítője volt a Real Madridnál. 

 

A spanyol első osztályú klub közleménye szerint „szerdán közölték Marcelino García Torallal, hogy már nem ő a csapat vezetőedzője”. A Valencia nem sokkal később azt is bejelentette, hogy a legutóbb a Real Madridnál Julen Lopetegui segítőjeként dolgozó Albert Celades veszi át a helyét.

Az 54 éves Marcelinót 2017 májusában nevezték ki az együttes élére. Irányításával a gárda az előző idényben megnyerte a Király-kupát, illetve a Bajnokok Ligájába vezette a csapatot, így jogosan vetődik fel a kérdés, miért kellett távoznia.

Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint Marcelinónak azért kellett felállnia a kispadról, mert nézeteltérései voltak Peter Lim tulajdonossal, a szingapúri üzletember pedig azt látta a legjobb megoldásnak, ha meneszti a szakembert. Mindezt három nappal a Barcelona elleni bajnoki mérkőzést megelőzően…

A Valencia három forduló alatt négy pontot szerzett a spanyol élvonalban, a legutóbbi mérkőzésén – 10 napja – gyűjtötte be az első bajnoki győzelmét, így jelenleg a 10. helyet foglalja el a táblázaton. További érdekesség, hogy pontszámok tekintetében ugyanott tart az alakulat, mint a hétvégi ellenfél Barcelona.

Albert Celades korábban négy éven át irányította a spanyol U21-es válogatottat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik