Koronavírus: bűnvádi feljelentés a Real Madrid labdarúgója ellen

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.03.19. 14:52
null
Luka Jovics bajba került hazájában (Fotó: AFP)
A belgrádi Első Alapfokú Ügyészség meghagyása alapján a szerb rendőrség bűnvádi feljelentést tett Luka Jovics, a Real Madrid szerb labdarúgója ellen, aki nem tartotta be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, amikor hazatért Szerbiába – írja a Blic napilap.

 

Luka Jovics megszegte a szerb kormány nemrég bevezetett rendelkezését, mely szerint azok, akik Spanyolországból jönnek Szerbiába, huszonnyolc napos házi karanténra kényszerülnek. Ez úgy derült ki, hogy az illetékes szervek hiába keresték azon a címen, amelyet az országba való belépéskor megadott. A rendőrség az eset után figyelmeztette a labdarúgót, ha ez még egyszer előfordul, előállítja.

A szerb sajtó értesülése szerint a szabály megszegése miatt Jovics ellen bűnvádi feljelentést tesznek. Amikor letelik a huszonnyolc napos házi karantén, a labdarúgónak az ügyészség elé kell járulnia, hogy kihallgassák az esettel kapcsolatban.

Szerbiában a házi karantént megszegőkre 1270 eurós büntetés vár, de egytől tizenkét évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az, aki vét a rendelkezés ellen. Szerdán Szerbia belügyminisztere, Nebojsa Sztefanovics azt nyilatkozta, senkivel nem tesznek kivételt azok közül, akik nem tartják be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, s hozzátette, szerda este nyolcvanhét bűnvádi feljelentést tettek.

Luka Jovics a múlt héten hagyta el a spanyol fővárost, Belgrádba utazott, s többen is látták a szerb fővárosban sétálni. Annak ellenére, hogy Spanyolországban negatív volt az eredménye a koronavírusteszten, a szabály mindenkire vonatkozik.

A szerb sajtó kitér arra is, hogy Spanyolországban március 18-ig 14535 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 1081-en gyógyultak meg, 630-an meghaltak. Madridban, ahonnan Jovics érkezett, 5637 személy kapta el a koronavírust, s 390 a halálos áldozatok száma.

Szerbiában csütörtök reggel nyolc óráig összesen 97 személynél mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik