Címvédés, zsinórban negyedszer a Barcelonáé a Király-kupa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 21:22
null
Suárez (9) első gólja (Fotó: AFP/Jules Posfay)<br />
A 116. Király-kupa döntőjét a Barcelona magabiztos játékkal nyerte meg a Sevilla ellen (5–0), így megvédte kupaelsőségét, sőt sorozatban negyedszer, összességében pedig 30. alkalommal hódította el a trófeát.

 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ, Madrid
Barcelona–Sevilla 5–0 (L. Suárez 14., 40., Messi 31., Iniesta 52., Coutinho 69. – 11-esből)

A két évvel ezelőtti finálé visszavágójára készültek a csapatok, 2016 májusában a Barcelona 2–0-ra legyőzte a Sevillát a kupadöntőben, a gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbításban Jordi Alba, majd Neymar is betalált.

Most azonban még negyedórát sem kellett várni az első gólra: mindössze 14 percig bírta a Sevilla kapott gól nélkül. Cillessen kapus óriási felívelése után Philippe Coutinho az alapvonalig robogott, majd a kivetődő David Soria mellett az akciót középen kísérő Luis Suárez elé pöccintette a labdát, az uruguayi pedig kicsit visszanyúlva az üres kapuba pörgetett két lépésről: 1–0.

A második negyedórát ugyan kibírta a Sevilla kapott gól nélkül, sőt, ekkor már Éver Banégáék is el-el jutottak a Barcelona kapujáig, ám a 31. percben ismét kapitulált a védelem. Jordi Alba a tizenhatoson belül kényszerítőzött Iniestával, a visszakapott labdát az alapvonaltól sarokkal Lionel Messi elé játszotta, aki közelről kíméletlenül bevarrta a rövid felsőbe, 2–0!

A kupagyőzelmet néhány perccel később tette biztossá a Barcelona, Suárez újabb gólja adott keretes szerkezetet az első félidőnek: Messi szöktetése után 14 méterről lőtt a jobb alsóba (3–0). A Barcelona a második félidőben sem hagyta abba a gólgyártást, ráadásul Andrés Iniesta gólja előtt igazán szépségdíjas testcsellel vitte el a labdát az elé kivetődő Soria mellett, 4–0!

Az 5–0-s végeredményt Philipp Coutinho állította be büntetőből, precízen a jobb alsóba lőve a labdát.

Ezzel a Barcelona megnyerte fennállása 30. Király-kupáját, amivel a sorozat legeredményesebb klubja; a második a legutóbb 34 éve, 1984-ben győztes Athletic Bilbao 23 elsőséggel, a harmadik pedig a Real Madrid 19-cel.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik