A brazil középpályás ötödik tétmérkőzésén a hatodik kanadai pontját is megszerezte Real-játékosként (Fotó: AFP)

REAL MADRID–MELILLA

A Melilla a 33. percig bírta a kapujára nehezedő nyomást, ekkor Marco Asensio talált be a vendégeknek (1–0). Két perccel később ismét kapitulált a Melilla védelme, ezúttal is Asensio volt a befejezőember (2–0). A félidő vége előtt az első kerethez épp Santiago Solari által felvezényelt, 21 esztendős középhátvéd, Javier Sánchez növelte háromgólosra a hazai előnyt (3–0).  

Fordulás után Isco (4–0), majd Vinícius Júnior volt eredményes (5–0) – utóbbi az ötödik tétmérkőzésén a hatodik kanadai pontját jegyezte madridiként (két gól, négy gólpassz). A 81. percben az egykori PSG-nevelés, Jaszin Kaszmi szépített tizenegyesből (5–1), de a vendégek ennek sem örülhettek sokáig, mivel a középkezdést követően szinte azonnal Isco elé került a labda, aki megszerezte saját maga második, a Real Madrid hatodik gólját, beállítva a 6–1-es végeredményt.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Levante az idegenbeli döntetlen után hazai pályán komolyabb izgalmak nélkül 2–0-ra nyert és jutott így tovább a másodosztályú Lugóval szemben.

Az Athletic Bilbao a szimmetriára is ügyelve az otthoni 4–0-s sikerét követően idegenben is ugyanilyen különbséggel győzte le az élvonalbeli sereghajtó Huescát. Juanjo Camacho a hazaiaknál büntetőt hibázott a hajrában, ám ez csak a becsületgól szempontjából volt súlyos baki...

A Sporting Gijón másodosztályú csapatként lesz ott a legjobb tizenhat között, miután az Eibar vendégeként 2–2-es döntetlent játszott, de az első mérkőzést megnyerte 2–0-ra.  

A Real Betis nem hagyott esélyt a visszavágón a Racing Santandernek. Miután idegenben 1–0-ra nyert, hazai pályán Antonio Barragán, Antonio Sanabria, Sergio León és Giovani Lo Celso találatával 4–0-ra győzött. 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK

Real Madrid–Melilla (III.) 6–1 (Asensio 33., 35., J. Sánchez 39., Isco 47., 83., Vinícius Júnior 75., ill. Kaszmi 81.)
Továbbjutott:
a Real Madrid, kettős győzelemmel, 10–1-gyel

Levante–Lugo (II.) 2–0 (Coke 80., Dwamena 93.)
Továbbjutott: a Levante, 3–1-gyel

Eibar–Sporting Gijón (II.) 2–2 (Cucurella 53., Charles 87., ill. Á. Jiménez 13., P. Pérez  39.)
Továbbjutott: a Sporting Gijón, 4–2-vel

Huesca–Athletic Bilbao 0–4 (Aduriz 37., 58., I. Williams 80., 92.)
Továbbjutott: az Athletic Bilbao, kettős győzelemmel, 8–0-val

Real Betis–Racing Santander (III.) 4–0 (Barragán 32., Sanabria 59., S. León 69., Lo Celso 89.)
Továbbjutott: a Real Betis, kettős győzelemmel, 5–0-val

KORÁBBAN

Barcelona–Cultural Leonesa (III.) 4–1
(Munir 18., D. Suárez 26., 70., Malcom 43., ill. Sené 54.)
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 5–1-gyel

Atlético Madrid–Sant Andreu (IV.) 4–0 (Lemar 48., Kalinic 53., Á. Correa 55., Vitolo 81.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, kettős győzelemmel, 5–0-val

Sevilla–Villanovense (III.) 1–0 (André Silva 49.)
Továbbjutott: a Sevilla, 1–0-val

Villarreal–Almería (II.) 8–0 (Toko Ekambi 23., 30., 36., 47., Bacca 45., 83. – a másodikat 11-esből, Gerard 67., Raba 89.)
Továbbjutott: a Villarreal, 11–3-mal

Girona–Deportivo Alavés 2–1 (Granell 74., Portu 79., ill. Alcalá 62. – öngól)
Továbbjutott: a Girona, 4–3-mal

Real Sociedad–Celta Vigo 2–0 (Oyarzabal 10., Januzaj 27.)
Továbbjutott: a Real Sociedad, 3–1-gyel

Valladolid–Mallorca (II.) 2–1 (Plano 49., Verde 88., ill. Prats 48.)
Továbbjutott: a Valladolid, kettős győzelemmel, 4–2-vel

Valencia–Ebro (III.) 1–0 (Batshuayi 59.)
Továbbjutott: a Valencia, kettős győzelemmel, 3–1-gyel

Getafe–Córdoba (II.) 5–1 (Portillo 18., Ángel 42. – 11-esből, 78., 80., R. Ibánez 49., ill. Artiles 70.)
Továbbjutott: a Getafe, kettős győzelemmel, 7–2-vel

Rayo Vallecano–Leganés 0–1 (Velázquez 17. – öngól)
Továbbjutott: a Leganés, 3–2-vel

Espanyol–Cádiz (II.) 1–0 (Hernán Pérez 76.)
Továbbjutott: az Espanyol, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal