Lionel Messi (balra) és Clément Lenglet az előző idényben még egymás ellen, a mostaniban már egymás oldalán küzdenek a Király-kupáért (Fotó: AFP, archív)

 

A sorsolás megkezdése előtt nem sokkal az RFEF hivatalos közleményben jelezte, Carmen Pérez versenyigazgató elutasította a Levante pénteken 9.33 órakor beérkező kérelmét a Barcelona középhátvédje, Chumi jogosulatlan szerepeltetése ügyében. (Az előzményekről ide kattintva olvashat!) A spanyol szövetség arra hivatkozott, hogy a valenciai klub a határidőn túl nyújtotta be panaszát. A Levante hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az RFEF illetékes bizottságánál fellebbez a döntés ellen.

A versenyigazgató döntése értelmében tehát a Barcelona pályára léphet a negyeddöntőben, amelyben a Sevilla lesz az ellenfele. A két együttes a Király-kupa előző kiírásában a döntőben csapott össze egymással, a madridi mérkőzést 5–0-ra a katalánok nyerték meg.

A Real Madrid a Gironával, a Valencia a Getaféval mérkőzik meg a négy közé jutásért.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Real Madrid–Girona
Getafe–Valencia
Sevilla–Barcelona
Espanyol–Real Betis
A negyeddöntő első mérkőzéseire január 22–24. között, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.