FFT: közeleg a barcelonai La Masia halála

Vágólapra másolva!
2020.05.22. 19:01
Az FC Barcelona akadémiája azért küzd, hogy Johan Cruyff öröksége tovább éljen, de a helyzet nem túl biztató. A FourFourTwo az intézmény jövőjét vizsgálja.

A FourFourTwo munkatársai 2012 decemberében találkoztak Víctor Valdésszel az FC Barcelona új edzőpályán. A La Masia korábbi katalán végzőse egy hónappal előtte pályára lépett idegenben a Levante ellen, és ekkor fordult elő először, hogy a kezdőcsapat mind a tizenegy Barcelona-játékosa az akadémiáról került ki. A kapus érthető módon nagyon büszke volt. „Ennél többet nem is kívánhat az ember – örvendezett. – Minden nagy sportágnak ezt kellene célul kitűznie. Miért is ne? Nem kellenek nagy igazolások ahhoz, hogy a klub nagy legyen. Ez az egész annak a munkának az eredménye, amelyet tizenöt-húsz évvel ezelőtt kezdtek el, és nem egy pillanat műve. Akiknek köszönhetjük, már nem dolgoznak itt. Sok üzenetet kaptam régebbi edzőktől a mérkőzés után. Ők is a siker részei.”„Ennél többet nem is kívánhat az ember – örvendezett. – Minden nagy sportágnak ezt kellene célul kitűznie. Miért is ne? Nem kellenek nagy igazolások ahhoz, hogy a klub nagy legyen. Ez az egész annak a munkának az eredménye, amelyet tizenöt-húsz évvel ezelőtt kezdtek el, és nem egy pillanat műve. Akiknek köszönhetjük, már nem dolgoznak itt. Sok üzenetet kaptam régebbi edzőktől a mérkőzés után. Ők is a siker részei.”

Valdés, Montoya, Piqué, Puyol, Jordi Alba, Busquets, Xavi, Fábregas, Pedro, Iniesta és Messi: így állt fel a csapat, a győzelem pedig viszonylag könnyen ment, a végeredmény 4–0 lett. Ült még néhány akadémista a kispadon is. Az edző Tito Vilanova volt ekkor, korábban maga is a La Masia diákja. A komplexum ma már a 2014-ben rákban meghalt edző nevét viseli. Az edzőpálya, amely nyolc kilométerre fekszik a Camp Noutól a Llobregat folyó völgyében, jobban felszerelt, mint az eredeti Masia, a stadion közvetlen szomszédságában fekvő egykori farm (a szó ténylegesen ezt jelenti katalánul). Egészen 2007-ig a turisták buszokról is figyelhették, miként edz a Barcelona a Camp Nou mellett. Az egész nagyon zsúfolt benyomást keltett, és a Barcelonának el kellett gondolkodnia, miként tágíthatja a teret.

Az új edzőközpont nem olyan nagy, mint a Real Madridé, de így is 84 növendéket szállásol el egy olyan épületben, amely leginkább egy Ibis hotelre hasonlít. Belépve Messi, Iniesta és Xavi képe fogad. Az ifjú sztárok szobáikat elhagyva a következő feliratot látják: „Együtt erősek vagyunk”. Szintén találhatók fotók Johan Cruyffról és Laureano Ruízról is, akik a hetvenes és nyolcvanas években forradalmasították az utánpótlás-nevelést. A Barcelona nemcsak nagy játékosokat szeretne nevelni, de helyüket megálló embereket is. Tanítják a tiszteletet, azt, hogy az ellenfél sohasem ellenség...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik