FFT: a Real Madrid „keselyűalakulata”, amelynek álom volt a BEK-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 10:52
A Real Madrid „keselyűalakulata”, a La Quinta del Buitre 16 trófeát gyűjtött be, és reményt adott a Franco-diktatúrából ébredező Spanyolországnak, de legnagyobb vágyát sosem váltotta valóra. Az FFT a Fehérek mágikus ötös fogatára emlékezik.

„Ki a szar az a furcsa kinézetű játékos a csatársorban?” Luis Molowny, a Real Madrid egykori edzője nem tudta mivel elütni az idejét délután, így megnézte az egyik ificsapat San Lorenzo elleni meccsét 1980 szeptemberében. És nem hitt a szemének.

A madridi támadók közt egy szőke, kék szemű, törékeny srác játszott, olyan vékonyka, hogy félő volt, a legkisebb szellő is felkapja. A hosszú karú, rövid lábú fiú, akit egyszer már kitettek a növendékek közül, igyekezett elkerülni a fizikai kontaktust az ellenfél védőivel.

Molowny átrohant a pálya másik felére – ez egyáltalán nem volt jelentéktelen erőfeszítés a vaskos, kanári-szigeteki szakember részéről –, hogy Juan Gallego ifjúsági edző közelébe kerüljön. Molowny a szokatlan kinézetű, 7-es számú csatárra mutatott, és a kiléte felől érdeklődött. „Emilio Butragueno – jött Gallego válasza. – Jó srác. Az apja parfümboltjában dolgozik a Calle de Narváezen.”

Molowny felhorkantott: „Ez egy kib...szott nagy zseni”.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik