El Clásico: Ez a meccs fontosabb a Real Madridnak – Setién

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.01. 11:06
null
Lionel Messi és Sergio Ramos sokadszorra csap össze (Fotó: AFP)
A Barcelonát irányító Quique Setién szerint az esti el Clásico fontosabb a Real Madrid számára, ugyanis ha a saját csapata nyer, akkor nagyobb előnybe kerül a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

A Barcelona jelenleg kétpontos előnnyel áll a La Liga-tabella élén, és így utazott el Madridba, ahol este 21 órától a Reallal csap össze az el Clásicón. A katalánok egy győzelemmel meglóghatnának riválisuktól a bajnoki címért folyó versenyfutásban.

„A Real számára ez kulcsmeccs, talán nem sorsdöntő, de fontosabb, mint nekünk, mert ha nyerünk, ötpontos előnyünk lesz”mondta a Barcelonát irányító Quique Setién a rangadó előtt.

A Real Madrid képtelen volt nyerni az elmúlt három mérkőzésén: szerdán hazai pályán a Manchester Citytől kapott ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, előtte a bajnokságban a Levante otthonában maradt pont nélkül, valamint a Celta Vigóval ikszelt. A Bernabéuban február elsején győzött legutóbb, akkor a városi rivális Atlético Madridot múlt felül 1–0-ra. A Barcelona eközben négy meccse veretlen, hét közben a Napoli otthonában ikszelt a BL-ben.

„Szeretnék mindenki biztosítani, pozitív a hangulat a csapatnál – jelentette ki Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. – Együtt kell kikerülnünk a mostani helyzetből, nem figyelve a körülöttünk levő hangokra. Szükségünk lesz rá, hogy a szurkolóink az első perctől az utolsóig támogassanak bennünket. Megértem, ha idegesek vagy frusztráltak, de kell a biztatásuk.”

NEM LÁT FEJLŐDÉST

Rivaldo, a Barcelona korábbi aranylabdás támadója az Asnak: „Nem látok semmilyen fejlődést a Barcelona játékában Quique Setién érkezése óta, a játékoskerete alapján sokkal jobban kellene futballoznia. Nincs senki, aki a tizenhatoson kívülről gólt szerezne, minden támadást a végletekig ki akarnak játszani, ráadásul ha Lionel Messinek nem megy, az egész csapat leblokkol. Luis Suárez nagyon hiányzik az együttesből, sokkal inkább, mint Eden Hazard a Real Madridból.”

Zidane reméli, csapata meg tudja ismételni a Man. City elleni BL-találkozó nagy részében mutatott teljesítményét – leszámítva a hajrát, amikor az angol csapat megfordította a meccset.

„Bármi megtörténhet, amikor egy ilyen kiváló ellenféllel találkozol, de az a fontos, hogyan reagálunk erre. Úgy kell játszanunk, mint tettük azt a Manchester City ellen 78 percig” – folytatta a francia szakember.

A Barca egyébként hét meccs óta veretlen a Real Madriddal vívott ütközetei során, a korábban a Betist irányító Setién pedig az első el Clásicójára készül:

„A hasonló ütközeteknél nem számít a múlt, az el Clásicókon mindkét csapat mindent belead, függetlenül attól, éppen ki milyen helyzetben van. Kiélezett találkozót várok.”

A katalánoknál először kezdhet a közelmúltban igazolt Martin Braithwaite, miközben Jordi Alba is felépült sérüléséből. Luis Suárez, Ousmane Dembélé és Sergi Roberto továbbra sem bevethető, a hazaiaknál Eden Hazard a fontos hiányzó.

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ

21.00: Real Madrid–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 25 17 4 4 62–29 +33 55
2. Real Madrid 25 15 8 2 46–17 +29 53
3. Real Sociedad 25 13 4 8 43–31 +12 43
4. Atlético Madrid 25 11 10 4 28–18 +10 43
5. Sevilla 25 12 7 6 34–25 +9 43
6. Getafe 25 12 6 7 36–25 +11 42
7. Valencia 26 11 8 7 37–38 –1 41
8. Villarreal 25 11 5 9 43–35 +8 38
9. Granada 26 11 4 11 32–31 +1 37
10. Levante 26 10 2 14 31–39 –8 32
11. Athletic Bilbao 25 7 10 8 24–22 +2 31
12. Osasuna 25 7 10 8 31–35 –4 31
13. Alavés 26 8 7 11 28–36 –8 31
14. Betis 26 7 9 10 36–42 –6 30
15. Valladolid 26 6 11 9 22–29 –7 29
16. Eibar 25 7 6 12 25–37 –12 27
17. Celta Vigo 26 5 10 11 22–34 –12 25
18. Mallorca 25 6 4 15 26–42 –16 22
19. Leganés 26 4 8 14 19–38 –19 20
20. Espanyol 25 4 7 14 22–44 –22 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik