Clásico: A VAR mintha mindig ellenünk döntene – Koeman

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 22:35
null
Ronald Koeman (jobbra) és Zinédine Zidane a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője a szerinte döntő jelentőségű büntető megítélését kifogásolta, Zinédine Zidane, a Real Madrid szakvezetője tökéletesnek látta csapata játékát – rövid főszereplői visszhang a 3–1-es madridi győzelemmel végződő spanyol futballklasszikus, a szombat délutáni el Clásico után.

 

„Nem tudom, rászolgáltunk-e a kapott kritikákra, most viszont nem mondhatok mást, mint hogy büszke vagyok a csapatomra – utalt Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője az egymást követő két hazai vereség (Cádiz, 0–1; Sahtar Doneck, 2–3) utáni bírálatokra a Clásico-diadalt követően. – Legyőztünk egy olyan riválist, amelyik ellen mindig nehéz futballozni. Persze ezért ugyanúgy csak három pont jár, mint a többi győzelemért. Courtois kétszer is megmentett minket a góltól, de odaát nekünk is akadt lehetőségünk a negyedikhez. Nem azért jöttünk, hogy elhallgattassuk a bírálókat, hanem azért, hogy a saját futballunkat játsszuk, azt tegyük, amiben hiszünk. Elégedett vagyok a látottakkal, zártan védekeztünk, lendületesen támadtunk, tökéletes meccset játszottunk.”

„Jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, szerintem többet érdemeltünk volna, arról nem is beszélve, hogy néhány játékvezetői ítéletet nagyon nem értek – idézi a Marca Ronald Koemant, a Barcelona vezetőedzőjét, aki szerint a tizenegyes kiharcolásakor először Sergio Ramos szabálytalankodott Clément Lenglet-val szemben. – A tizenegyes megítélése döntően befolyásolta a mérkőzést, addig ugyanis rendben voltunk. Nem értem... nekem úgy tűnik, mintha a VAR mindig ellenünk döntene, valahogy mi sohasem profitálunk az ítéleteiből. Valaki elmagyarázhatná már nekem, hogyan működik Spanyolországban a VAR. A Real Madrid játékosai megpróbálják a legtöbbet kihozni az ilyen szituációkból, ezzel nincs problémám, viszont a játékvezetőnek a VAR segítségével tudni kell helyesen dönteni. De végül is mindegy, többet nem akarok erről az esetről beszélni.”

„Nem ragadhattunk bele a rossz sorozatba – fogalmazott az említett tizenegyest kiharcoló, majd értékesítő Sergio Ramos madridi csapatkapitány. – Szar hét volt mögöttünk, egymás után két vereség a Real Madridnál már felér egy válsággal, de félre kellett tennünk a kritikákat, hogy képesek legyünk a saját utunkon maradni. Mindig nagyszerű érzés idegenben legyőzni egy közvetlen riválist. A tizenegyes? Fel akartam ugrani fejelni, visszahúztak, szerintem teljesen egyértelmű volt a helyzet. Méltatlan támadni a játékvezetőt egy ilyen tiszta szituáció miatt.”

„Az első félidő kiegyenlített volt, és a másodikban is sokáig egyenesben voltunk, veszélyes támadásokat vezettünk – értékelt Sergio Busquets, a Barca középpályása. – A tizenegyes aztán feléjük billentette a mérleg nyelvét, miután belőtték, nyugodtabban futballozhattak, és meg is tudták nyerni a meccset. A VAR-döntéseknek elméletileg teljesen egyértelműnek kell lenniük, nincs helye vitának, a mait mégis büntetésként éljük meg.”

EMLÉKEZTETŐ

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
FCBarcelona–Real Madrid 1–3 (1–1)
Barcelona,
Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Martínez Munuera
BARCELONA:
Neto – Dest, Piqué, Lenglet, Alba (Braithwaite, 87.) – Busquets (Trincao, 81.), F. de Jong – Pedri (O. Dembélé, 81.), Coutinho, Fati (Griezmann, 81.) – Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman
REAL MADRID:
Courtois – Nacho (L. Vázquez, 43.), Varane, Ramos, F. Mendy – F. Valverde (Modric, 69.), Casemiro, Kroos – Asensio (Rodrygo, 81.), Benzema, Vinícius. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Ansu Fati (8.), ill. F. Valverde (5.), Ramos (63. – 11-esből), Modric (90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik