Bilbao: visszavásárolták az El-ezüstérmes szélsőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 12:53
A spanyol élvonalban a 17. helyen álló Athletic Bilbao bejelentette, hogy szerződtette Ibai Gómezt a tabellán negyedik Deportivo Alavéstől.

A 29 esztendős szélső a Bilbaóban nevelkedett, korábban 2010 és 2016 között 145 tétmérkőzésen lépett pályára a baszk klub felnőttcsapatában. Ibai Gómez az Athletickel négy ezüstérmet szerzett: kettőt a Király-kupában, egyet-egyet a Spanyol Szuperkupában és az Európa-ligában.

Gómez 2016 nyarán szerződést bontott nevelőegyesületével, és a Deportivo Alavéshez igazolt, amellyel 2017-ben újabb Király-kupa-ezüsttel lett gazdagabb.

A Bilbaóban született futballista 92 tétmérkőzésen játszott az Alavésben, a mostani idényben 19 találkozón jutott szóhoz, s összesen három gólt szerzett.

Ibai Gómez 2022-ig szóló megállapodást kötött új csapatával.

Athletic Club on Twitter

Ibai Gómez regresa al Athletic Club - https://t.co/iXc55oDOi0 #AthleticClub

Deportivo Alavés on Twitter

@ibaigomez cierra su etapa en el Deportivo Alavés https://t.co/TfsUuhyjfD Eskerrik asko, Ibai

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik