Alemany újságíróknak nyilatkozva elmondta, már tárgyal a katalán klubbal Gomes átigazolásáról. A gránátvörös-kékek a játékost inkább eladnák, ám a Valencia egyelőre inkább kölcsönvenné a 25. életévét július végén betöltő középpályást. Ezt a Barcelona is elfogadná – akkor, ha régi-új klubja állná a labdarúgó teljes bérét.

André Gomes 2014 nyarán érkezett a Valenciához kölcsönbe a Benficától – a spanyol alakulat egy évre rá megvásárolta a játékjogát.

A Barcelona a 2016-os Eb nyarán 35 millió euróért vásárolta meg a Valenciától, ám az Eb-győztes középpályás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig első idényében 47, a legutóbbiban meg 31 tétmérkőzésen kapott lehetőséget.

Korábban már a Mundo Deportivo is úgy értesült, Gomes elhagyja a Barcát, sőt, arról is lehetett olvasni, hogy a portugálok világbajnoki keretéből kimaradó futballista az angol Premier League felé veszi az irányt – most úgy tűnik, marad az Ibériai-félszigeten.