Barcelona: Vidalt és Rakiticet is odaadnák az Inter támadójáért – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.28. 14:30
null
Ivan Rakitic (balra) és Arturo Vidal útja Barcelonából Milánóba vezet? (Fotók: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona két középpályását, Ivan Rakiticet és Arturo Vidalt is felajánlaná az Internazionalénak, hogy megkaparintsa a milánói együttes argentin válogatott támadóját, Lautaro Martínezt.

 

A katalán sportsajtóban az elmúlt hetekben arról lehetett olvasni, hogy a Barcelona a jövő nyári átigazolási időszakban nagyon szeretné már megtalálni a 33. életévét januárban betöltő Luis Suárez utódját, és a klub egyik legfőbb kiszemeltje az Inter argentin csatára, Lautaro Martínez, akit ebben az idényben már több mérkőzésen is a helyszínen figyeltek meg a Barcelona szakemberei.

Úgy tudni, a milánói egylet 200 millió euró alatt nem szeretné elengedni Martínezt, de a Barcának kapóra jön, hogy az Inter állítólag Ivan Rakitic és Arturo Vidal iránt is érdeklődik, így a horvát és a chilei középpályás bevonásával a katalánok olcsóbban szerezhetnék meg az argentin csatárt.

Martínez a jelenlegi szezonban 12 tétmérkőzésen hat gólt szerzett az Interben – az egyiket épp a Barca ellen a Bajnokok Ligájában –, míg az argentin válogatottban eddig 15-ször szerepelt.

Lautaro Martínezt nem csak a Barcelona figyeli
Lautaro Martínezt nem csak a Barcelona figyeli

Eközben a Barcelonánál Frenkie de Jong érkezésével Rakitic és Vidal is kiszorult a kezdőcsapatból, többnyire mindketten csak csereként kapnak lehetőséget Ernesto Valverde vezetőedzőtől.

A Mundo Deportivo szombaton arról írt, az Inter már januárban kísérletet tehet a Barcelona két középpályásának szerződtetésére – a katalán klub által 35 millió euróra taksált Rakitic a rendszeres játéklehetőségben bízva állítólag nyitott is lenne a váltásra.

A szintén barcelonai illetőségű Sport napilap egyébként arról írt a napokban, hogy a Barcelona Stefano Sensit is figyeli az Interből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik