Barcelona: Túl korai lett volna számomra – Xavi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 15:44
null
Xavi még korainak érezte, hogy elvállalja a Barcelona irányítását (Fotó: AFP)
Xavi Hernández elismerte, hogy felkérték a Barcelona labdarúgócsapatának irányítására, amit azért utasított vissza, mert egyelőre nem érezte magát felkészültnek a feladatra.

 

A jövő szombaton 40. születésnapját ünneplő Xavi elárulta, hogy Éric Abidal sportigazgatótól és Oscar Grau vezérigazgatótól kapott ajánlatot az edzői posztra, amit nem fogadott el.

„Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani” – mondta. Hozzátette: ettől függetlenül továbbra is az az álma, hogy egyszer a katalán csapat vezetőedzője legyen.

A 133-szoros spanyol válogatott középpályás pályafutása során 767 alkalommal lépett pályára az FC Barcelonában. A katalán klub színeiben többek között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert.

A világ- és Európa-bajnok játékos május elején jelentette be visszavonulását, a hónap végén pedig a katari bajnokcsapatnál, az al-Szaddnál – melyben 2015 óta szerepelt – aláírta az első edzői megbízatásáról szóló szerződését.

A Barcelona hétfőn menesztette Ernesto Valverdét a csapat éléről, helyét Quique Setién foglalta el. Xavi szerint a 61 éves spanyol szakember jó választás.

„Kedvelem az új barcelonai edzőt, szimpatikus, ahogyan dolgozik. Úgy vélem, hogy sikeres lesz a csapattal” – nyilatkozta Xavi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik