Barcelona: Ter Stegen Messi mögé vágyik, holtponton a tárgyalás

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 10:25
null
Ter Stegen egyelőre nem kap új szerződést a Barcelonától (Fotó: AFP)
Sajtóhír szerint szünetelteti a tárgyalásokat az FC Barcelona labdarúgócsapata Marc-André ter Stegennel. A katalánok szerződést hosszabbítanának a német kapussal, de egyelőre nem sikerült megállapodniuk.

 

A Goal klubhoz közeli forrásokból úgy értesült, a német kapus jelenlegi 4.68 milliós éves fizetése helyett 15 millió eurót szeretne kapni szolgálataiért a katalánoknál, amellyel Lionel Messi mögött a csapat második legjobban fizetett játékosa lenne.

Tegyük hozzá, nem érdemtelenül kapna ekkora összeget Ter Stegen: az utóbbi időben jobbára szenvedő Barca egyik, ha nem a legjobb játékosa, aki fontos védéseivel rengetegszer segítette már ki társait, s a nemzetközi mezőny egyik legjobbjává nőtte ki magát.

A lap szerint a katalánok egyelőre nem tudnak ekkora összegű szerződést kínálni a 27 éves kapusnak, így a tárgyalások egyelőre holtpontra jutottak. Az utóbbi időben olyan híreket is lehetett hallani vele kapcsolatban, hogy kifogásolja a Barca edzésmunkáját.

Marc-André ter Stegen 2014 nyarán érkezett Barcelonába, ahol először Claudio Bravo jelenléte miatt csak a Bajnokok Ligájában és a kupamérkőzéseken kapott szerepet. 2016-ban a chilei kapus a Manchester Cityhez távozott, azóta Ter Stegen kirobbanthatatlan a gránátvörös-kékek kapujából – immár 224 tétmeccsen védhetett Barca-mezben, jelenlegi szerződése 2022 nyaráig érvényes.

Ter Stegenről nemrég hosszabb portrét írtunk, ezt ITT olvashatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik