Barcelona: Sergio Busquets az MLS-be készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 08:08
null
Busquets számára vonzó az MLS szokatlan lebonyolítása (Fotó: AFP)
Sergio Busquets is érzi az idő múlását. A 30 esztendős spanyol középpályás annak idején Pep Guardiola felfedezettjei közé tartozott a Barcelonánál, ám ennek már tizenegy éve. A futballista egy interjúban elmondta, tudatosan készül arra az időre, amikor már nem lesz elég jó a katalánok kezdőcsapatához, ebben az esetben pedig távozni fog a klubtól.

„Mindig is mondtam, nem akarok másodhegedűs lenni a Barcelonában. Amikor az ambícióim vagy a képességeim többé nem teszik lehetővé, hogy megfeleljek a jelenlegi szinten, akkor elhagyom a klubot” – nyilatkozta Sergio Busquets a Sports Illustratednek.

Nem lehet megjósolni a jövőt, de nagy rajongója vagyok az Egyesült Államoknak. A futball folyamatosan fejlődik, egyre versenyképesebb. A bajnokság lebonyolítása ugyan eltér a szokásostól, ez számomra csak még érdekesebbé teszi” – mondta a 30 éves középpályás, aki 2008-ban debütált a Barcelona felnőttcsapatában, azóta 342 bajnokit, összesen pedig 529 tétmérkőzést játszott le a klub színeiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik