Barcelona: nyáron az FTC ellen bizonyított, januártól a katalánoké lehet

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.18. 07:05
null
Dani Olmo épp Sigér Dávid mellett viszi el a labdát (Fotó: Szabó Miklós)
Spanyol lapértesülések szerint az FC Barcelona vezetősége azon dolgozik, hogy visszaszerezze saját nevelésű középpályását, az egyszeres válogatott szélsőt, Dani Olmót. A 21 éves futballista a katalán Sport című lapnak elárulta, nem zárkózik el a visszatérés gondolatától.

 

„Remélem, hogy idővel lehetőségem lesz visszatérni. Most viszont erre az idényre koncentrálok, még az elején járunk és nagyon jól kezdtünk. Jó lenne egy hasonló folytatás” – idézi a 2019–2020-as évadot a Dinamo Zagreb színeiben valóban gólerős formában kezdő spanyolt a Sport. Olmo a bajnokságban hat meccsen kettő, a Bajnokok Ligájában – a selejtezőt is figyelembe véve – kilenc mérkőzésen négy gólt ért el. Teljesítményére pedig a spanyol válogatottnál és a Barcelonánál is felkapták a fejüket.

„A Barcelona stílusa, a gyors egyérintő, az állandó mozgás, pont olyan futball, amit Horvátországban is megtanultam a Dinamóval. Egyetlen lehetőséget, egyetlen csapatot sem akarok kizárni a jövőmmel kapcsolatban, de most a Dinamo játékosa vagyok és az foglalkoztat, ami itt történik” – reagált Olmo a pletykára, mely szerint akár már januártól újra a katalánok játékosa lehet.

Olmo augusztusban a Ferencváros elleni BL-selejtező mindkét mérkőzésén pályára lépett és be is talált a zöld-fehéreknek.

A labdarúgó pénteken debütált a válogatottban, a Málta ellen 7–0-ra megnyert Eb-selejtezőn gólt is szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik