Barcelona: „Messi itt fog játszani a következő években”

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 13:48
null
Lionel Messi távozása nincs napirenden Barcelonában (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu nem aggódik Lionel Messi jövője miatt, ugyanis az FC Barcelona elnöke szinte teljesen biztos benne, hogy az argentin klasszis meghosszabbítja 2021-ben lejáró szerződését.

 

A jelenleg 32 éves Messi legutóbb két évvel ezelőtt írt alá új megállapodást, akkor négy esztendőre kötelezte el magát a katalánokhoz. A szerződés állítólag tartalmaz egy olyan záradékot, mely szerint az ötszörös aranylabdás 2020-ban ingyen távozhat a klubtól, ha nem egy európai topcsapathoz szerződik, Josep Maria Bartomeu azonban úgy véli, Messinek nincs oka a távozásra.

„Nyilván minden érintett kívánságát figyelembe kell venni, de ha elég erősnek és ambiciózusnak érzi magát, akkor határozatlan időre aláírhat. Végül az övé lesz az utolsó szó, hogy ő döntse el, mikor szeretné befejezni a futballt. De mint néhány hete már elmondta, itt akarja befejezni a játékos-pályafutását. A következő két-három idényben ő lesz a vezérünk, efelől nincs kétségem. Még mindig fiatal, erős és ambiciózus. Lionel Messi itt fog játszani a következő két, három, négy vagy öt évben. Ebben teljesen biztos vagyok.”

Bartomeu azt is hozzátette, függetlenül attól, hogy Messi a visszavonulása után a Barcelona kötelékében marad, vagy új kalandba vág bele, örökké a klub része lesz.

„Ő a történelem legjobb játékosa, egyúttal a Barcelona játékosa. Őszintén szólva kétlem, hogy bárki el tudja érni ugyanazt, mint ő.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik