Barcelona: Messi és még ketten hosszabbíthatnak

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 12:35
null
Hamarosan pont kerülhet Lionel Messi ügyének végére (Fotó: AFP)
Ezúttal az FC Barcelona technikai igazgatója, Robert Fernández szólalt meg a Lionel Messi szerződéshosszabbításával kapcsolatos huzavonában.

 

Továbbra is olvasni olyan pletykákat, melyek szerint Messi nem hosszabbítja meg 2018 júniusában lejáró szerződését a klubbal.

Ezekre a híresztelésekre reagálva a katalánok technikai igazgatója, Robert Fernández elmondta, hamarosan nemcsak az argentin klasszis, hanem két másik játékos hosszabbítását is bejelenthetik.

„Nagyon jól haladnak a tárgyalások Messivel. Nyugodt vagyok, akárcsak korábban Mascherano, Busquets, Suárez vagy éppen Neymar hosszabbításánál. Meg vagyok arról győződve, hogy Messi, Iniesta és Ter Stegen is elkötelezi magát a Barcelona mellett. Nem számít, hogy ki ír alá először. Néhányan ugyan próbálnak rosszindulatú pletykákat terjeszteni, mi azonban régóta dolgozunk az ügyön” – mondta Fernández a katalán RAC1 rádióadónak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik