Barcelona: megválasztották a klub történelmének legszebb gólját – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 12:02
null
Ki ne emlékezne Messi csodagóljára a Getafe ellen!? (Fotó: AFP, archív)
Több mint három hónapon át tartó szavazás során az FC Barcelona labdarúgócsapatának szurkolói megválasztották a klubtörténelem legszebb gólját: a drukkerek választása Lionel Messi egyik találatára esett, amelyet 2007. április 18-án a Getafe ellen 5–2-re megnyert Király-kupa-mérkőzésen szerzett.

Az akkor még csak a 20. életévében járó argentin a félpályáról indulva négy játékost is kicselezett, majd a kapust is elfektette, mielőtt a menteni igyekvő védő fölött a kapuba emelte a labdát. A találat kísértetiesen hasonlított Diego Maradona második góljára az 1986-os világbajnokság negyeddöntőjében Anglia ellen.

(A párharc visszavágóját egyébként 4–0-ra elveszítette a Barcelona, így a Getafe jutott be a Király-kupa döntőjébe.)

Messi csodagólja a szavazatok 45 százalékát érdemelte ki. A második és a harmadik helyet ugyancsak az argentin klasszis szerezte meg, aki a 2015-ös kupadöntőben az Athletic Bilbaónak lőtt szólógóljával, valamint 2011 tavaszán a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Real Madridnak rúgott találatával is felfért a dobogóra. A negyedik legszebbnek Sergi Roberto gólját választották meg, melyet a spanyol futballista a Paris Saint-Germain ellen 6–1-re megnyert BL-mérkőzésen szerzett a 95. percben, továbbjuttatva ezzel csapatát a legjobb nyolc közé.

(Montázs: FC Barcelona)
(Montázs: FC Barcelona)

A száz napon át tartó voksolás során a drukkerek összesen 64 gól közül válogathattak. A játékban több mint 160 országból 500 ezernél is több szavazat érkezett.

A DOBOGÓS TALÁLATOKAT, VALAMINT A JÁTÉKBAN RÉSZT VEVŐ ÖSSZES GÓLT A BARCELONA HIVATALOS HONLAPJÁN TEKINTHETI MEG!



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik