Barcelona: meccsnapon akartak robbantani a terroristák a Camp Nouban – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 19:35
null
A tavaly augusztusi Barcelona–Betis mérkőzés a katalóniai terrortámadások áldozatainak emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött (Fotó: AFP)
Az El Periódico című spanyol napilap információi szerint a tavaly augusztusi, katalóniai terrortámadások során az Iszlám Állam első számú célpontja a Sagrada Família mellett a Camp Nou Stadion volt, amelyben a merénylők az FC Barcelona–Real Betis (2–0) spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen akartak robbantani.

 

A 2017 augusztusában elkövetett katalóniai terrortámadásokban Barcelonában és az onnan csaknem 120 kilométerre délnyugatra fekvő Cambrils üdülővárosban összesen 16 ember halt meg, de az áldozatok száma sokkal nagyobb is lehetett volna, ha a terroristáknak sikerül végrehajtaniuk az eredeti tervüket – írja az El Periódico.

„Minden bizonnyal ugyanazt akarták megvalósítani, mint amit Párizsban is terveztek, ahol a Stade de France stadiont vették célba a francia válogatott mérkőzésének idején” – idéz a katalán lap egy rendőrségi forrást.

A barcelonai újság hozzáteszi, a támadásokat vizsgáló nyomozók a Barcelona–Betis meccsel és a Camp Nouval kapcsolatos információkat találtak Mohammed Hisaminak, a terrorszervezet egyik tagjának mobiltelefonján.

Az El Periódico egy barcelonai ajándékbolt tulajdonosától megtudta, hogy két, a támadásokkal összefüggésbe hozott elkövető szurkolói relikviákat vásárolt tőle, ami megerősíti a gyanút, hogy a terroristák a drukkerek közé vegyülve szerettek volna bejutni az arénába.

A merénylők végül augusztus 16-án és 17-én hajtották végre a terrorcselekményeket, míg a Barcelona–Betis meccsre 20-án került sor. A terroristák azért tértek el az eredeti tervüktől, mert a közkedvelt barcelonai sétálóutcán, a La Ramblán elkövetett támadás előtti napon egy robbanás miatt összedőlt a bázisukként szolgáló házuk Alcanarban. Az épületben 120 propán- és butángázpalackot tároltak, valamint robbanószereket gyártottak, de a detonációban ezek megsemmisültek.

Az egyik terrorista a bíróságon később elismerte, hogy a Sagrada Família a célpontjaik közé tartozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik