Barcelona: Laporta újra harcba szállhat az elnöki posztért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 07:29
null
Laporta ismét harcba szállhat az FC Barcelona elnöki székéért (Fotó: AFP, archív)
Az FC Barcelonát 2003 és 2010 között irányító Joan Laporta ismét harcba szállna az elnöki székért, a Gol című műsorban azt is elárulta, mik a tervei.

 

„Szeretném helyreállítani a klub presztízsét – mondta az 57 éves sportvezető. – Próbálok embereket gyűjteni magam köré, és az év végén vagy jövőre eldöntöm, indulok-e az elnöki székért. A Barca hárommilliárd eurós klub. Egymilliárd a bevétel, egymilliárd a kiadás és ugyanennyi a tartozás. El kell gondolkodni azon, hogyan szüntethető meg a bizonytalan gazdasági helyzet, úgy tűnik ugyanis, hogy az előzetesen kalkulált bevétellel nem számolhat az egyesület.”

Laporta elnöksége idején négy bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a csapat, őt követte a sikkasztással és adócsalással vádolt, azóta felmentett Sandro Rosell, aki a napokban azt mondta a Mundo Deportivónak adott interjúban, ha nem lett volna az FC Barcelona elnöke, nem kell börtönbe vonulnia…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik