Gerard Piqué ebben a szezonban a Barcelona összes eddigi tétmérkőzését végigjátszotta (Fotók: AFP)

 

MI VEZETETT A KIALAKULT HELYZETHEZ?

Mindamellett, hogy Umtiti és Vermaelen egyidejű sérülése a balszerencse számlájára is írható, a Barca vezetősége és szakmai stábja részben saját magának köszönheti, hogy ebbe a helyzetbe csöppent, augusztusban ugyanis úgy engedte el Yerry Minát az Evertonhoz, hogy közben jobblábas középső védőt nem szerződtetett – így Piqué egyedül maradt a posztján, miközben mellette a már említett Umtiti, Vermaelen és a Sevillától megvásárolt Lenglet között dúl a harc a csapatba kerülésért.

A 31 éves spanyol középhátvéd a mostani idényben klubjában még egy percet sem hagyott ki – nyolc meccset a bajnokságban, kettőt a BL-ben, egyet a spanyol Szuperkupában játszott végig –, pedig neki is járna a pihenő, már csak azért is, mert az elmúlt hetekben több kapott gólt is az ő (nagy) hibája előzött meg. Mivel a nemzeti együttesben már nem szerepel, Piqué a válogatott szünetben az őrült hajtás helyett több időt tölthetett volna a pihenéssel, ám a tenisz Davis-kupát érintő változások miatt elrepült Sanghajba, majd onnan vissza Barcelonába – szeptemberben New Yorkban járt –, így a kéthetes szünetekben többet utazott, mint a spanyol válogatott kerettagok közül bárki.

A Sport és a Marca számításai szerint Piqué augusztus közepe óta több mint 46 ezer kilométert repült a világban üzleti célból.

MIKOR TÉRHET VISSZA VERMAELEN ÉS UMTITI?

PIQUÉNEK ÉS LENGLET-NEK MÉG SZOKNIA KELL EGYMÁST

Piqué és Lenglet eddig 340 percet töltött közösen a pályán a Barcában, ez idő alatt a csapat összesen négy gólt kapott, átlagosan 85 percenként egyet. A Piqué, Umtiti párossal a katalánok 548 perc alatt hatszor kapituláltak, ami 91 perces átlagot jelent.

A belga válogatott Svájc elleni Nemzetek Ligája-találkozóján combsérülést szenvedő Vermaelenre hat hét kihagyás vár, így legkorábban november végén térhet vissza a pályára, de valószínűbb, hogy csak decemberben futballozhat ismét. Mindez azt jelenti, hogy a Sevilla, a Real Madrid, a Rayo Vallecano, a Betis és valószínűleg az Atlético Madrid ellen sem játszhat, továbbá az Inter elleni BL-meccseket is kihagyja.

Umtiti esetében nem tudni pontosan, hogy mikor állhat ismét csapata rendelkezésére, de jelen állás szerint nagyobb az esély arra, hogy ebben a naptári évben már nem futballozhat, mint arra, hogy rövid időn belül újra a meccskeretben találjuk a nevét. Spanyol sajtóértesülések szerint az orvosi stáb szerette volna elkerülni, hogy a világbajnok francia védő térdét meg kelljen műteni, de mivel az alternatív kezelés nem használ, elkerülhetetlenné válhat az operáció – ez több hónapos kényszerpihenőt vonna magával.

MI TÖRTÉNIK AKKOR, HA PIQUÉ VAGY LENGLET IS KIDŐL?

Valverdének két választása maradna: az egyik, hogy az egyéb poszton bevethető játékosai közül valakiből középhátvédet nevel, de elég nehéz elképzelni, hogy Sergio Busquets, Ivan Rakitic, Arturo Vidal, Sergi Roberto vagy Nélson Semedo a védelem tengelyében futballozzon. Még talán Busquetshez állna legközelebb ez a szerepkör, de az ő futógyorsasága nem adott ahhoz, hogy középhátvédként magas szinten ellássa a feladatát. Ő védekező középpályásként tartozik a világ legjobbjai közé, amely pozícióban egész más teendői vannak, mint lennének egy sorral hátrébb.

A másik verzió, hogy Valverde bizalmat szavaz a B-csapat valamelyik játékosának, ami a Barcelona kispadján eltöltött bő egy évében eddig egyáltalán nem volt rá jellemző. A katalánok felnőttegyüttesében 2008 óta 43 saját nevelésű futballista mutatkozott be, de Valverde kezei alatt csak ketten (Marc Cucurella és Oriol Busquets). Ők is a legkevésbé fontos meccseken, a Murcia elleni Király-kupa-párharc során léphettek pályára, amikor a legjobb 16 közé jutás volt a tét.

A katalán sajtó szerint a harmadosztály 3. számú csoportjában jelenleg harmadik helyen álló Barcelona B-ből három középhátvéd, Jorge Cuenca, Chumi és Óscar Mingueza kerülhet képbe az első csapatnál – közülük a 19 éves Chumi még szerdán is Messiékkel edzett –, valamint az elsősorban bal oldali védőként bevethető Juan Miranda, aki a Barca B-ben és a spanyol korosztályos válogatottakban játszott a védelem tengelyében is.

Matthijs de Ligt 19 évesen már az Ajax csapatkapitánya

ÉRKEZIK-E VALAKI JANUÁRBAN? ÉS HA IGEN, AKKOR KI?

Mese nincs, a Barcelonának a téli átigazolási időszakban középhátvédet kell szerződtetnie. Mégpedig jobblábasat. A klub első számú kiszemeltje a 19 esztendős, 11-szeres holland válogatott Matthijs de Ligt, de őt az Ajax nem kívánja elengedni januárban. „A téli átigazolás esélye nulla százalék” – szögezte le Marc Overmars, az FC Barcelona korábbi szélsője, az amszterdami klub jelenlegi sportigazgatója.

Az Ajax csapatkapitányának értékét a transfermarkt.de piaci portál 50 millió euróra becsüli, ennél olcsóbban nemhogy a télen, de valószínűleg jövő nyáron sem férhet hozzá a katalán alakulat. De Ligt sokkal inkább nyári célpont lehet a Barcelonának, de akkor ki érkezhet télen?

A spanyol sajtóban Kalidou Koulibaly (Napoli), Toby Alderweireld (Tottenham Hotspur), Dayot Upamecano (RB Leipzig), Abdou Diallo (Borussia Dortmund), Unai Núnez (Athletic Bilbao) és Djené (Getafe) neve is szóba került, a legmeghökkentőbb pletykáról azonban a hét elején a Mundo Deportivo számolt be, amely arról írt, hogy a Barca a Zenit védője, a Chelsea-vel 2008 és 2017 között három Premier League-et nyerő, a 35. életévét februárban betöltő Braniszlav Ivanovics kölcsönvételét fontolgatja.

Meglátjuk.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Jordi Albának sincs helyettese a balhátvéd posztján…

A BARCELONA MÉRKŐZÉSEI NOVEMBER VÉGÉIG 
Október 20. (szombat), 20.45 Barcelona–Sevilla (La Liga)
Október 24. (szerda), 21.00 Barcelona–Internazionale (Bajnokok Ligája)
Október 28. (vasárnap), 16.15 Barcelona–Real Madrid (La Liga)
November 3. (szombat), 20.45 Rayo Vallecano–Barcelona (La Liga)
November 6. (kedd), 21.00 Internazionale–Barcelona (Bajnokok Ligája)
November 11. (vasárnap), 16.15 Barcelona–Betis (La Liga)
November 24. (szombat), 20.45 Atlético Madrid–Barcelona (La Liga)
November 28. (szerda), 21.00 PSV–Barcelona (Bajnokok Ligája)