Neymar kiváló futballista és remek barát volt, akivel Rakitic jól kijött (Fotó: AFP)

 

– Magabiztosan vezetik a spanyol bajnokságot, a Bajnokok Ligájában a papírformának megfelelően továbbjutottak a csoportból, és a kupában is bejutottak a legjobb nyolc közé. Elégedett az eddigiekkel?
– Ugyan, szinte csak most kezdődött el a szezon – mondta a Marcának adott interjúban Ivan Rakitic, a Barcelona horvát válogatott középpályása. – Egyelőre nem játszottunk olyan sok mérkőzést, de kétségtelenül jól kezdtük az idényt. A lényeg, hogy a folytatás is legalább ennyire sikeres legyen.

– Mindenesetre meglepő a mostani menetelés annak tükrében, hogy a nyáron finoman szólva sem volt túl optimista a hangulat a Barcelonánál. A sajtóban is sokan temették az együttest.
– Mindez érthető, elvégre ritka, hogy egy csapat több mint kétszázmillió euróért eladja a világ három legjobb futballistájának egyikét. Utólag úgy látom, jól kezeltük a helyzetet, bár a Real Madrid elleni Szuperkupa-vereség történetesen nem tett jót az önbizalmunknak. Próbáltunk előre tekinteni, és ma már azt mondom, ha ki kellett kapnunk, jobb, hogy akkor jött az a pofon.

– Azóta azért kiderült, hogy Neymar után is van élet a Barcelonánál…
– Őszinte leszek, sokkal jobban örülnék, ha még mindig nálunk játszana. Amellett, hogy kiváló futballista, remek barát is, akivel jól kijöttünk. De nincs mese, tovább kell lépnünk. A Barcelona a világ legnagyobb klubja, amely sohasem egy, kettő vagy öt játékosból állt, hanem csapatként funkcionált.

– Mi változott, amióta Ernesto Valverde a vezetőedző?
– Az elképzelése tiszta és egyértelmű. Szereti, ha a pályán minél közelebb vagyunk egymáshoz, nem kedveli a felesleges egyénieskedést, és nagy hangsúlyt fektet a letámadásokra. Szerencsére gyorsan megértettük, mit vár tőlünk. De hozzátenném, hogy nem csak miatta változott a játékunk. Ha egy csapattól távozik egy kreatív támadó, aki mellesleg a világ egyik legjobbja, akkor az önmagában is változásokat generál.

– Melyikkel ért egyet: a Barcelona védekezőbb felfogásban futballozik, mint korábban vagy jobban védekezik, mint korábban?
– Teljesen mindegy, honnan közelítjük meg a kérdést. A lényeg, hogy nagyon nehéz gólt szerezni ellenünk, ami jót tesz az önbizalmunknak. Nem gondolom egyébként, hogy sokkal védekezőbb felfogásban játszunk, mint korábban. Az egész csapat jól mozog együtt, és talán ez érződik a védekezésünkön is. A legfontosabb viszont nem változott: arra törekszünk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, és mi irányítsuk a mérkőzést.

(Fotó: AFP)

– Mennyire szokatlan, hogy mostanában védekezőbb szerepkörben futballozik?
– Nem véletlen, hogy még csak két gólt szereztem ebben a szezonban, míg korábban ilyenkor már legalább három-négy gólom volt. Természetesen megváltozott a szerepköröm, más, amikor Messi ott van melletted, és más, amikor előtted játszik. De a lényeg, hogy a többiek bíznak bennem, a szakmai stáb tudja, mire vagyok képes, és ugyanolyan hozzáállással futballozom, mint ezt megelőzően.

– Az utóbbi időszakban többször is Sergio Busquets helyén szerepelt – még az is előfordulhat, hogy ez lesz az új posztja?
– Meglátjuk. Ezen a poszton Busquets a világ legjobbja, és szerencsére minket erősít. Természetesen ha úgy alakul, én is tudok játszani a helyén, ráadásul mostanában a válogatottban is sokszor hasonló szerepkörben futballozom.

– Nem okoz problémát, hogy a csapat tele van remek középpályásokkal?
– Ezt a vezetőedzőtől kell megkérdezni. Mi minden jó futballistát szívesen látunk, aki a csapat hasznára van, de egy mérkőzésen a cserékkel együtt legfeljebb tizennégyen léphetnek pályára. A döntés az edző kezében van, nekünk pedig meg kell értenünk, hogy végső soron mindnyájan ugyanazért a célért küzdünk.

– Ez mind szép és jó, de bármilyen szakmáról legyen szó, az ember nem örül, ha jön valaki, akinek ugyanaz a feladata, mint neki.
– Nézze, ha ezzel Philippe Coutinhóra céloz, akkor a válasz egyszerű: majd én játszom előrébb. De a viccet félretéve, szerintem más típusú játékosok vagyunk. Ő támadóbb szellemű, és szélsőként is tud futballozni. Azon leszünk, hogy kiegészítsük egymást.

– Muszáj a riválisról is szót ejteni. Mit gondol, mi áll a Real Madrid gyengélkedésének hátterében?
– Minden csapat életében vannak jobb és rosszabb időszakok. Felettébb unalmas lenne, ha valaki állandóan nyerne. Egyáltalán nem gondolom egyébként, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa, nagy hibát követnénk el, ha így gondolkodnánk.

– Svájcban született, horvát válogatott lett, élt Németországban és Spanyolországban is. Miként éli meg, hogy a katalán függetlenedési törekvés miatt finoman szólva viharos a politikai helyzet Spanyolországban és Katalóniában?
– Még a televízióban sem követem az eseményeket, inkább rajzfilmeket nézek a kislányommal. Távol tartom magam ettől az egész hercehurcától, de tudom, és tiszteletben tartom, hogy van, akinek ez sokat jelent. Én csak nyugalmat szeretnék.

– Pedig bizonyára sokakat érdekel, mit tenne, ha Katalónia független állammá válna.
– Fogalmam sincs. Azért jöttem ide, hogy élvezzem a játékot, a spanyol bajnokság fantasztikus hangulatát, és minél több trófeát nyerjek a Barcelonával. A magam részéről abban bízom, hogy minél hamarabb elcsendesednek a hullámok.

„A vb-n talán a legnehezebb csoportba kerültünk” (Fotó: AFP)

– Mire lehet képes Horvátország a világbajnokságon?
– Talán a legnehezebb csoportba kerültünk, Argentínával, Izlanddal és Nigériával. Ha továbbjutunk ebből a négyesből, akkor szinte bármi lehetséges. Bizakodásra adhat okot, hogy minden eddiginél több olyan játékos van a válogatottban, aki alapember valamelyik topcsapatban.

– Messivel beszéltek már arról, milyen lesz egymás ellen futballozni?
– Nem hinném, hogy nagyon összerezzenne, ha azt mondanám neki, hogy vigyázzon, mert nemsokára Horvátország ellen kell játszania. A világbajnokság lényege, hogy összecsapj a legjobbakkal, és ha a világ talán valaha volt legjobb labdarúgója az ellenfeled, az még jobb. Ez az egész torna lényege.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Barcelona 19 16 3 52–9 +43  51
2. Atlético Madrid 19 12 6 1 28–8 +20  42
3. Valencia 19 12 4 3 40–19 +21  40
4. Real Madrid 18 9 5 4 32–17 +15  32
5. Villarreal 19 9 4 6 26–21 +5  31
6. Sevilla 19 9 2 8 23–28 –5  29
7. Eibar 19 8 3 8 24–31 –7  27
8. Getafe 19 7 5 7 23–18 +5  26
9. Girona 19 7 5 7 28–28 0 26
10. Celta Vigo 19 7 4 8 33–27 +6  25
11. Athletic Bilbao 19 6 7 6 20–19 +1  25
12. Leganés 17 7 3 7 13–14 –1  24
13. Betis 18 7 3 8 30–34 –4  24
14. Espanyol 19 6 6 7 16–22 –6  24
15. Real Sociedad 19 6 5 8 33–34 –1  23
16. Levante 19 3 9 7 15–26 –11  18
17. Alavés 19 6 13 14–27 –13  18
18. Deportivo La Coruna 19 4 4 11 20–36 –16  16
19. Málaga 19 3 2 14 13–33 –20  11
20. Las Palmas 19 3 2 14 14–46 –32  11

Forrás: Marca