Barcelona: Pep Guardiola játékosával erősítenének

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.24. 08:24
null
A 25 éves futballista piaci értékét a Transfermarkt 75 millióra taksálja (Fotó: AFP)
Helyi lapértesülés szerint a La Ligában szereplő Barcelona a Manchester City védőjével, Aymeric Laporte-tal erősítené meg a keretét.

 

A Mundo Deportivo úgy tudja, a katalánok ajánlatot készülnek tenni a nemzetközi kupaporondról a jelenlegi ítélet szerint két évre eltiltott angol klubnak a 25 éves francia védőért.

A gránátvörös-kékek már az Athletic Bilbaónál is figyelték a 190 centi magas védőt, aki a korábbi Barca-tréner Pep Guardiola irányítása mellett ebben az idényben térdsérülése miatt csupán nyolc mérkőzésen tudott pályára lépni.

A 2018 januárjában 65 millió euróért szerződtetett Laporte piaci értékét a Transfermarkt 75 millióra taksálja.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
8 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45
Ezek is érdekelhetik