Barcelona: évente húszmillió eurót költenek az utánpótlásra

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 16:59
Egy, az európai csapatok utánpótlásbázisaival foglalkozó tanulmány szerint a spanyol élvonalbeli bajnokságban szereplő Barcelona labdarúgócsapata évente 20 millió eurót költ utánpótláscsapatai, illetve a Barcelona B megerősítésére, valamint a tehetségek felkutatására és akadémiájának üzemeltetésére.

A világhírű La Masía utánpótlásbázis egymás után neveli ki a később világklasszissá váló játékosokat, elég csak Lionel Messire, Xavi Hernándezre vagy Andrés Iniestára gondolni. A Manchester United elleni, 2011-es Bajnokok Ligája-döntőben nyolc olyan játékos lépett pályára a Barcelonában, aki korábban végigjárta a klub ranglétráit.

A kimutatás szerint a Barcelona tízmillió eurót költ utánpótlásbázisának üzemeltetésére és a tehetségek felkutatására, illetve ugyanennyit az ifjúsági csapatok, valamint a másodosztályban szereplő Barcelona B megerősítésére.

A gránátvörös-kékek akadémiáján harminchat utánpótlásedző foglalkozik a több mint 200 tehetséggel, akik ugyanabban a játékrendszerben játszva, ugyanazt a filozófiát képviselve edződnek az ifjúsági bajnokságokban. A játékosoknak meg van tiltva a fülbevaló, illetve a tetoválások viselése, továbbá minden mérkőzésen kötelező betűrni a mezt a nadrágba.

A katalánok huszonöt olyan alkalmazottat foglalkoztatnak, akiknek nincs más dolguk, mint a tehetségek felkutatása és Barcelonába csábítása a világ bármely pontjáról.

Összehasonlításképpen, a szintén klasszis játékosokat kinevelő Arsenal évente 3 millió eurót költ utánpótlásbázisának továbbfejlesztésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik