Barcelona: „Büszke vagyok, emelt fővel távozom” – Suárez elbúcsúzott

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 16:57
null
Luis Suárez hat év után, 13 megnyert trófeával távozott a Camp Nouból (Fotó: FC Barcelona)
Hat év után online sajtótájékoztató keretében búcsúzott el az FC Barcelonától Luis Suárez, aki a spanyol bajnoki rivális Atlético Madridban folytatja a pályafutását. A 33 éves uruguayi válogatott labdarúgó elcsukló hangon beszélt a katalán klubnál eltöltött éveiről, és elmondta, büszkén, emelt fővel távozik a Camp Nouból.

„Nehéz a búcsú… Nagyon nehéz pillanat ez számomra, nem is tudom, mit mondjak. Egyáltalán nem készültem erre a beszédre. Csak köszönettel tartozom a klubnak, amiért bízott bennem abban az időben, amikor elkövettem egy óriási hibát – utalt arra Luis Suárez, hogy az FC Barcelona azután vásárolta meg őt 2014 nyarán a Liverpooltól, hogy a brazíliai világbajnokságon megharapta Giorgio Chiellinit, s ezért négy hónapos eltiltást kapott. – Nagyon büszke vagyok mindenre, amit itt elértem, emelt fővel távozom. Barcelonában mindig a legjobbadat kell nyújtanod, mert nem tudhatod, hány év áll még előtted. Büszke vagyok rá, hogy sikerült hat évig kinyújtanom ezt az időszakot. Nem könnyű ide kerülni, és megvalósítani az álmaidat. Soha nem hittem volna, hogy erre lehetőségem lesz. Igaz, hogy voltak csalódások is, de rengeteg szép emlékkel a hátam mögött távozok, a legemlékezetesebb a 2015-ös Bajnokok Ligája-győzelem volt számomra.”

„Tiszteletben tartom Koeman döntését, számítottam rá – folytatta Suárez, akivel spanyol sajtóértesülések szerint augusztus végén tudatta a Barcelona új vezetőedzője, hogy nem számol vele. El kell fogadnunk az emberi döntéseket. Ha a klub azt mondja, hogy távoznod kell, akkor távozol, és amikor egy játékos akarja elhagyni a klubot, akkor az egyesületnek kell őt elengednie.”


A videó forrása: Sport

Mint ismert, Suárez a Barcelona egyik közvetlen riválisához, az Atlético Madridhoz igazolt, amely ingyen szerezte meg a játékjogát, és csak bizonyos feltételek teljesülése esetén (ez állítólag a fővárosi együttes BL-negyeddöntőbe jutását takarja) kell hatmillió eurót fizetnie a katalánoknak.

„Nyílt titok volt, hogy a Barca piacra dobott engem, volt több ajánlatom is, és az Atléticót választottam. Hogy miért? Mert versenyképes csapat, és szeretnék a segítségére lenni. Beszéltem Simeonéval, Antoine-nal (Griezmann) és Godínnal is a klubról. Be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok még magas szinten teljesíteni, ugyanakkor nagyon furcsa, hogy egy közvetlen riválishoz csatlakozom.”

Suárezt a Lionel Messihez fűződő, köztudottan igen jó viszonyáról is kérdezték.

„Amikor elmondtam neki, hogy távozom, meglepődött. Tudja, hogy mit gondolok, és én is tudom, hogy ő mit gondol. Elég idősek vagyunk ahhoz, hogy tanácsot adjunk egymásnak. Leo furcsán érzi magát, amiért egy ellenlábashoz igazolok, de a kapcsolatunkon ez semmit sem változtat. Különös lesz ellene játszani, de válogatott színekben már futballoztunk egymás ellen– mondta Suárez.

Az uruguayi csatár – Messi és César Rodríguez mögött – a Barcelona történetének harmadik legeredményesebb játékosaként intett búcsút a katalánoknak. 283 mérkőzésen 198 góllal és 109 gólpasszal örvendeztette meg a Barca-drukkereket. Összesen 13 trófeát nyert a Barcával: négy-négy spanyol bajnoki címet és Király-kupát, két spanyol Szuperkupát, valamint egy-egy Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot.

A BARCELONA BÚCSÚVIDEÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik