Barca: Bartomeu megnevezte, melyik hét játékos érinthetetlen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 09:51
null
Josep Maria Bartomeu nem mond le (Fotó: AFP)
Nagyobb lélegzetvételű interjút adott az FC Barcelona televíziós csatornájának, a Barca TV-nek Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnöke. Az egyesület első embere beszélt többek között Lionel Messiről, a játékoskeretet érintő változásokról, az egyesület anyagi helyzetéről és az esetleges lemondásáról is. 

 

Bartomeu nyilatkozatából kedd este már idéztünk egy részletet, ebben a sportvezető elárulta, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor Ronald Koeman lesz Quique Setién utódja az FC Barcelona vezetőedzői posztján. (A holland válogatott jelenlegi szövetségi kapitányának kinevezése szerdán válhat hivatalossá.) A klubelnök ezen kívül még számos témát érintett, lássuk az ő álláspontját. Bartomeu szavait a Marca és a Sport hasábjain megjelentekből idézzük.

KOEMAN MÁR BARCELONÁBAN



Lionel Messi jövőjéről: „Messi marad. Beszéltem az édesapjával, csalódott és frusztrált, ahogy mindenki más is a klubnál. Koeman számol vele, köré szeretné építeni a csapatot, őt tekinti a projektje támaszpontjának.”

A Sport szerdai címlapja
A Sport szerdai címlapja

A játékoskeretet érintő változásokról: „Nem szeretnék senkiről sem rosszat mondani, mert tizenkét éven át folyamatosan trófeákat nyertünk, de itt az ideje búcsút inteni azon játékosok némelyikének, akik a világ legjobbjává emelték a Barcát. Már az Anfielden történtek után (a Barca tavaly májusban 4–0-s vereséget szenvedett a Liverpool vendégeként a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a 3–0-ra megnyert hazai meccset követően, így nem jutott be a döntőbe – a szerk.) meg kellett volna kezdenünk a változtatásokat, én döntöttem úgy, hogy adok a játékosoknak és az edzőnek (akit akkor még Ernesto Valverdének hívtak) még egy esélyt.”

Az esetleges lemondásról: „Könnyen megtehetném, de felelősséggel tartozom a klub felé, úgyhogy nem mondok le. A márciusra előrehozott elnökválasztással felelősségteljes döntést hoztunk. Időt adunk az átmenetre és a döntések meghozatalára a következő vezetőségnek.”

A klub általános és anyagi helyzetéről: „Futballkrízisben vagyunk. A modell és a játékstílus ugyanaz, de a fizikai szempontokat figyelembe véve erősítenünk kell a csapaton, amit korábban talán nem tartottunk szem előtt. Pénzünk van, a klubnak gazdaságilag jó a helyzete, a probléma a sportszakmai tervvel és a játékosok bérköltségével van. Csökkentenünk kell a fizetéseket, hogy tudjunk szerződtetni új játékosokat. A 2020–2021-es idényben 320 millió euró bevételtől esünk el. A koronavírus-járvány hatásai az előttünk álló szezonban súlyosabbak lesznek, mint a most befejeződöttben.”

A Bayern München elleni 2–8-ról: „A végeredmény ugyanúgy a vezetőség felelőssége is, mint a játékosoké, sőt leginkább az igazgatótanácsé és az elnöké.”

Éric Abidal menesztéséről: „Úgy döntött, hogy távozik, ez az ő döntése volt, amit tiszteletben tartunk. Ramón Planes lesz az új technikai igazgató. Ő és Koeman döntenek majd a keretben szükséges változtatásokról.”

Az „érinthetetlenekről”: „Messi, Ter Stegen, Lenglet, Semedo, De Jong, Griezmann és Dembélé. Ansu Fatiért kaptunk ajánlatokat, de ő sem eladó. Coutinho maradhat, ha Koeman számít rá.” (A listára Ansu Fati mellett képzeletben Riqui Puigt is felírhatjuk, őt minden bizonnyal azért nem említette Bartomeu, mert hivatalosan még nem tagja az első keretnek – a szerk.)

Bartomeu nem említette Luis Suárezt sem, akinek az ügynökével a De Telegraaf információi szerint az Ajax már felvette a kapcsolatot, de több klub is figyelemmel kíséri a helyzetét. Az uruguayi csatár szerződése – Messiéhez hasonlóan – jövő nyáron jár le, ha azonban az előttünk álló idényben a mérkőzések legalább 60 százalékán pályára lép, akkor automatikusan meghosszabbodik további egy esztendővel a megállapodása. A klubelnök Sergio Busquetsről és Sergi Robertóról szintén nem beszélt, de a Cadena COPE rádióadó a két futballista menedzserétől úgy tudja, a klub nem közölte velük, hogy távozniuk kell az együttestől.

Bartomeu szavai szerint Ousmane Dembélé és Antoine Griezmann is marad a Barcelonánál (Fotó: AFP)
Bartomeu szavai szerint Ousmane Dembélé és Antoine Griezmann is marad a Barcelonánál (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik