Barcelona: hiába az elsöprő győzelem, nem elégedett teljesen Valverde

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.03. 08:12
null
Valverde öröme nem teljes a 8–2-es eredményt illetően (Fotó: AFP)
Kiütéses győzelmet aratott az FC Barcelona az újonc Huesca ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 3. fordulójában. A találkozót követően azonban egy dolog miatt mégsem volt teljes az öröm a klub vezetőedzője, Ernesto Valverde számára.

 

Elsöprő, 8–2-es győzelmet aratott a Bacelona a Camp Nouban az Huesca felett, ám Ernesto Valverde nem örül annak, hogy csapata két gólt is kapott az újonc ellenféltől. A vezetést ráadásul a vendégek szerezték meg, a Barca három perc után máris hátrányba került.

„Örülök, mert sok helyzetet alakítottunk ki, de nem vagyok elégedett azzal, hogy kaptunk két gólt – nyilatkozta a tréner. – Korlátoznunk kell a a kapunk közelében kialakítható helyzeteket. Türelmesek voltunk és domináltunk, a nyolc gól annak a játéknak a gyümölcse, amit a meccs során folyamatosan mutattunk."

A Barcelona jól kezdte az idényt, a spanyol Szuperkupa elhódítása után eddig mindhárom meccsét megnyerte a La Liga új kiírásában. Valverde elmondta, milyen célt tűztek ki az idény elejére.

„A célunk az volt, hogy a szeptemberi szünetig kilenc pontig jussunk és megszerezzük a Szuperkupa-trófeát. Sok mérkőzés áll még előttünk, de jobb a tabella elején lenni három meccs után" – vélekedik Valverde.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik