Barcelona: a klub elengedné, a játékos maradna – mi lesz Rakitic sorsa?

Vágólapra másolva!
2019.04.01. 22:22
null
Ivan Rakitic az Espanyol ellen is nagyon hasznosan futballozott (Fotó: AFP)
Már-már elképzelhetetlen nélküle a csapat, mégsem lehet biztosra venni, hogy Ivan Rakitic a következő szezont is az FC Barcelonában kezdi meg. A világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó többször is kijelentette már – legutóbb a múlt hétvégén –, hogy (még évekig) szeretne a katalán egyesület játékosa maradni, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a klub nem ragaszkodik hozzá. A 31 esztendős, támadásban és védekezésben egyaránt hasznos futballista helyzetéről a barcelonai Sport napilap internetes kiadása adott átfogó képet.

 

KIROBBANTHATATLAN VALVERDE TIZENEGYÉBŐL

A Barcelona ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve eddig 46 mérkőzést vívott (29-et a bajnokságban, nyolcat-nyolcat a Bajnokok Ligájában és a Király-kupában, valamint egyet a spanyol Szuperkupában), ezek közül Ivan Rakitic mindössze hármat hagyott ki: egyet a La Ligában eltiltás miatt, valamint kettőt (a harmadosztályú Cultural Leonesa, illetve a Levante elleni párharc első meccseit) a kupában. Kis túlzással azt is mondhatnánk: ha kellett, ha nem, játszott. A lehetséges 4140 percből 3372-t a pályán töltött, vagyis a játékidő több mint 81 százalékát.

SZAVAZÁS

Ön eladná Ivan Rakiticet a barcelonai klubvezetők helyében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezekből a számokból (is) látszódik: Ernesto Valverde vezetőedző nagyon bízik a nagy munkabírású horvát játékosban, akit hol védekező középpályásként, hol klasszikus belső középpályásként, hol a pálya jobb oldalán szerepeltet. Sok-sok Barcelona-szurkolóval egyetemben a spanyol tréner is azt szeretné, ha Rakitic maradna, de olybá tűnik, a vezetőség másképp gondolkodik.

A KLUB NEM SZÁNDÉKOZIK HOSSZABBÍTANI VELE

A Sport legfrissebb információi szerint a katalán klub nem kínál sem új szerződést, sem fizetésemelést Rakiticnek, akinek a jelenlegi megállapodása 2021-ben jár le Barcelonában. Ezt vélhetően akkor sem töltené ki, ha nem hosszabbítanának vele, mivel elengedésének elsősorban minden bizonnyal anyagi okai lennének. Habár Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnöke a közelmúltban azt nyilatkozta, csak pénzügyi érdekeket figyelembe véve egyetlen játékostól sem válnak meg.

A lap emlékeztet, a Barcelona tavaly nyáron elfogadta a Paris Saint-Germain 90 millió eurós, Rakiticért tett ajánlatát, maga a futballista azonban elutasította a párizsi lehetőséget, mondván, ő és a családja is jól érzi magát Barcelonában, és továbbra is a gránátvörös-kékekkel szeretne sikereket elérni. Hozzáteszik, ha a katalánok idén is több tízmillió euróról szóló ajánlatot kapnak a horvátért, ezúttal sem fognak nemet mondani.

A magyar válogatott ellen a többi horváthoz hasonlóan neki sem ment jól a játék (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar válogatott ellen a többi horváthoz hasonlóan neki sem ment jól a játék (Fotó: Tumbász Hédi)

KI JÁTSZHATNA RAKITIC SZEREPKÖRÉBEN?

A Barcelona már januárban bejelentette Frenkie de Jong szerződtetését az Ajaxtól. A 21 éves, hétszeres holland válogatott középpályás az aláírás után elmondta, a Barcelonánál rövid távon Sergio Busquets előtt, egy sorral feljebb számolnak vele, ami tulajdonképpen megegyezik Rakitic pozíciójával. Rajta kívül a jelenlegi keretből Arthur Melo, Arturo Vidal, Sergi Roberto és Carles Alená, esetleg a súlyos térdsérüléséből lábadozó Rafinha alkalmas a horvát szerepkörében futballozni. Újabb középpályás vásárlását a spanyol sajtóban terjengő piaci pletykák alapján nem tervez a Barcelona, amely inkább új csatárt (Luka Jovics vagy Antoine Griezmann), középhátvédet (Matthijs de Ligt) és Jordi Alba mögé egy tapasztalt balhátvédet (Alberto Moreno, Filipe Luís, Nacho Monreal) szeretne szerződtetni a nyáron.

HOVA TOVÁBB?

Mi történhet akkor, ha a klub másképp képzeli el a jövőt? Nos, Rakiticnek nem kellene amiatt aggódnia, hogy nem talál magának csapatot, hiszen Premier League-ben szereplő együttesek – a Manchester United és a Chelsea érdeklődéséről hallani –, valamint az Internazionale képviselői is árgus szemekkel követik, miként alakul a sorsa Barcelonában.

„Jól akarom magam érezni a pályán. A meccs után a csapattársaim gratuláltak nekem, ez az, ami számít. Ha a klub elégedett velem, tárgyalni fogunk a hosszabbításról. Nagyon boldog vagyok, és nagyon örülök, hogy a Barcában játszhatok, remélhetőleg ez még sok éven keresztül így lesz” – mondta a legutóbbi, Espanyol elleni mérkőzést követően Rakitic.

Ő tehát maradna. De az kevés, ha ezt egyedül ő akarja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik