Barca: elnéptelenedhet a Camp Nou Antoine Griezmann miatt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 15:58
null
Antoine Griezmann szerződtetése miatt zárt kapus büntetést kaphat a Barcelona (Fotó: AFP)
Elsőként az El Mundo Deportivo számolt be a hírről, hogy az ügyet vizsgáló bíró javaslatára akár zárt kapus mérkőzéssel is sújthatják az FC Barcelonát amiatt, mert idő előtt, az Atlético Madrid engedélye nélkül kezdett tárgyalásba tavasszal Antoine Griezmann-nal. Az As most a spanyol szövetség meg nem nevezett munkatársaira hivatkozva erősíti meg a hírt.

 

Bár augusztus közepén arról lehetett olvasni, az Atlético Madrid visszavonta panaszát, amit amiatt nyújtott be, mert véleményük szerint az FC Barcelona vezetősége a szabályokkal ellentétesen, a madridi klub hozzájárulása nélkül kezdett tárgyalásba Antoine Griezmann-nal.

Igaz, az El Mundo már akkor is hozzátette, ha az Atléti le is tesz az elszámoltatásról, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) hivatalból még befejezheti a vizsgálatot. A lap akkor azt írta, a jelenlegi szabályozások mellett kevés esély mutatkozik arra, hogy szankcionálják az esetet.

Jelen állás szerint sem igazán lehet: a madridiak által nyáron kért, a szerződés érvényességének megszüntetése nem opció, ezzel szemben a kiírás paragrafusait böngészve valahogy kisült egy – írd és mondd! – 300 eurós maximális bírságtétel.

Mivel az RFEF-nél is érzik, hogy ez az összeg a modern futball világában nevetséges büntetés lenne, zéró visszatartó erővel a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére, ezért a vizsgálatot folytató Juantxo Landaberea azt javasolta, a sportszerűtlenséget sújtsák egymeccses zárt kapus büntetéssel. Most ezt az alternatívát mérlegeli a szövetség versenybizottsága.

Emlékezetes, nyár közepén Griezmann korábbi tanácsadója, Éric Olhats árulta el, hogy a Barca még a Juventus elleni februári mérkőzés előtt kapcsolatba lépett a francia támadóval. Ezzel együtt a gyanút igazolni látszó e-mailek is nyilvánosságra kerültek – igaz, ezek eredetiségét nem bizonyították.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik