Barca: idén az élvonal újonca lesz az ellenfél a Gamper-kupán

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 11:12
null
Szombaton Barca–Elche meccs a Joan Gamper-kupáért (Montázs: FC Barcelona)
Az idén is megrendezi az FC Barcelona labdarúgócsapata az évadnyitó Joan Gamper-kupát, amelyen ezúttal a spanyol élvonalba öt év után visszajutó Elche lesz Lionel Messiék ellenfele – olvasható a katalán klub hivatalos honlapján.


A mérkőzésre szeptember 19-én, szombaton 19 órától kerül sor a Camp Nouban, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött. Ronald Koeman együttesének ez lesz a harmadik előkészületi meccse az új idény előtt; az elsőn múlt szombaton 3–1-re legyőzte a harmadosztályú Gimnasticot, míg a másodikat szerdán játssza le a másodosztályú Girona ellen.

Érdekesség, hogy a Barcelona és az Elche a sorsolás értelmében a spanyol bajnokság (La Liga) első fordulójában találkozott volna egymással, de a mérkőzést a katalán egylet előző idényben elhúzódó nemzetközi kupakötelezettsége miatt elhalasztották.

A Barcelona a Valenciával szembeni, 4–1-re elveszített 1994-es mérkőzés óta először játszik spanyol csapattal az alapító elnök emlékére kiírt kupáért, amelyet 2013 óta minden évben otthon tartott – sorrendben a Santost (8–0), a Club Leónt (6–0), az AS Romát (3–0), a Sampdoriát (3–2), a Chapecoensét (5–0), a Boca Juniorst (3–0) és az Arsenalt (2–1) győzte le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik