Barca: ha Iniesta megy, akkor ehhez a kínai csapathoz – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.04.20. 22:19
null
Andrés Iniesta a Sevilla ellen játszhatja az utolsó döntőjét a Barcelonában (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a spanyol sajtó biztosra veszi, hogy Andrés Iniesta a szezon végén távozik az FC Barcelona labdarúgócsapatától, és Kínában folytatja a pályafutását. Ázsiában már azt is tudni vélik, hogy melyik együttesnél.

 

A PPTV nevű televíziós csatorna arról számolt be, hogy a kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok középpályás a korábbi portugál szövetségi kapitány, Paulo Bento által irányított Csungcsing Lifanhoz szerződik, melynek a spanyol másodosztályú Granadát is birtokló Csien Li-csang a tulajdonosa.

A kínai üzletember 2017 júniusában 60 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Parmában, és kisebbségi tulajdonosa az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolvesnak.

Januárban még a Tiencsin Csüancsien is élénken érdeklődött Iniesta iránt, ám a felek nem tudtak megállapodni.

Spanyol sajtóértesülések szerint a 33 esztendős középpályás a Sevilla elleni Király-kupa-döntő után jelenti be, hogy nem folytatja a Barcelonánál, amely a klubért tett erőfeszítéseit meghálálva ingyen elengedi.

Iniesta a világbajnokság után csatlakozhat kínai csapatához.

A Benfica korábbi támadóját, a brazil Alan Kardecet is soraiban tudó Csungcsing Lifan tavaly 10. lett a kínai élvonalban, míg jelenleg az ötödik helyen áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik