Barca: elvesztette a fejét, első meccsén kiállították Valdést

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 09:54
null
Víctor Valdés állítja, ő csak a játékosai egészségéért aggódott (Fotó: Getty Images)
Edzőként az első barcelonai mérkőzésén kiállították a csapat korábbi kapusát, Víctor Valdést, aki saját bevallása szerint csupán játékosai egészségét féltette.


Öt év után edzőként tért vissza Víctor Valdés, a klub korábbi kapusa az FC Barcelonához. A 37 esztendős szakember a katalán egyesület U19-es csapatának irányítását vette át, egy plusz egy éves szerződést kötött. Bemutatkozása felemásra sikerült együttese első hazai bajnokiján, mert a házigazda hiába győzött 1–0-ra a Girona ellen, Valdés nem tartotta magában a véleményét.

Az As beszámolója szerint két kirohanást is intézett a játékvezető felé: előbb egy hangos „b*szd meg!” felszólítással próbálta véleményét nem túl szofisztikált módon kifejezni, később a „menj a pokolba!” felkiáltással adott nyomatékot mondandójának.

A bírót nem hatotta meg a korábbi játékos kifakadása, és kiállította a mocskolódó edzőt. Valdés később már lehiggadva adott ki hivatalos közleményt. „Döntésem és kifakadásom mindössze a játékosok egészségének védelmét szolgálja, mivel nem voltam elégedett a mérkőzések közötti szünetek hosszával, jobban kellene erre a szervező szövetségeknek figyelniük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik