Barca: „Csak együtt nyerhetünk BL-t” – ezt üzente Messi Neymarnak

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 07:31
null
Neymar (Messi hátán) 2017-ben távozott Barcelonából a PSG kedvéért (Fotó: AFP, archív)
A France Football információi szerint Lionel Messi már a nyári átigazolási időszak előtt tett egy kísérletet arra, hogy visszacsábítsa korábbi csapattársát és jó barátját, Neymart a Paris Saint-Germainből az FC Barcelonához.

 

A francia sportmagazin úgy tudja, Messi májusban, a Liverpoollal szemben 4–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-elődöntő után a WhatsApp üzenetküldő alkalmazásban a következőt írta Neymarnak: „Csak együtt nyerhetjük meg a Bajnokok Ligáját. Szeretném, ha visszajönnél. Két év múlva távozom, akkor egyedül maradsz, és átveheted a szerepemet.”

Az argentin sztár üzenetéből arra lehet következtetni, jelen állás szerint nem tervezi meghosszabbítani 2021-ben lejáró szerződését a Barcánál, de hogy Neymar visszatérése jövőre megvalósul-e, az egyelőre erősen bizonytalan. Éric Abidal, a katalán klub sportigazgatója mindenesetre nemrégiben úgy fogalmazott, Neymar visszavásárlása „mindig opció” a Barcánál.

Messivel kapcsolatban megjegyzendő még, hogy a Mundo Deportivo információi alapján jövő hétfőn ő kapja meg a 2019-es év legjobb futballistájának járó Aranylabdát, továbbá, hogy a Borussia Dortmund elleni szerdai BL-mérkőzésen 700. alkalommal lép pályára az FC Barcelona színeiben.

MESSI EDDIGI 699 MÉRKŐZÉSE A BARCÁBAN SZÁMOKBAN

FC Barcelona on Twitter

The will reach appearances in Wednesday's #BarçaBVB @ChampionsLeague clash. #Messi700


 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

F-CSOPORT
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Slavia Praha (cseh)–Internazionale (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik