Barca: az Adidas beperelte a klub egyik játékosát!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 09:39
null
Ebben a fekete cipőben játszott az ősszel Rafinha (Fotó: AFP)
Az Adidas beperelte az FC Barcelona labdarúgócsapatában játszó Rafinhát – írja a BBC. A sportszergyártó állítása szerint a 25 éves játékos nem teljesítette a szerződési megállapodással kapcsolatos feltételeket.

Rafinha úgy tudta, szponzorációs szerződése a nyáron lejárt, ezért a szezon kezdete óta egy új, Mizuno márkájú cipőben futballozott.

A brazil középpályás azt állítja, hogy a német vállalat nem támogatta őt a két korábbi súlyos sérülése alatt, majd el is állt az ötéves szerződéstől.

Az amszterdami kerületi bíróság – ahol aláírták az eredeti megállapodást – tízezer eurós büntetést szabott ki a játékosra minden egyes napra, amikor megszegte a szerződést. A büntetés mértéke azonban nem haladhatja meg az összesen egymillió eurót.

Emellett a perköltséget is a játékosnak kell fizetnie, aki rosszabbul is járhatott volna, ugyanis az Adidas 100 ezer eurós napi kártérítést követelt július elsejétől.

Rafinha egyébként jelenleg is sérült, keresztszalag-szakadás miatt ebben a szezonban már nem léphet többet pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik