Barca: 10 milliót spórolhatnak meg Dembélé sérülésével

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 13:54
null
Ousmane Dembélé sérülésével anyagilag jól jár a Barcelona – legalábbis egy ideig biztosan (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata 10 millió eurót spórol meg azzal, hogy hónapokra elveszítette a súlyos combsérülést szenvedő Ousmane Dembélét.

 

A 20 esztendős támadó a Getafe elleni szombati bajnoki mérkőzésen összeszedett sérülésének következtében idén már aligha léphet pályára, amivel a Barcelona sportszakmailag nem jár jól, anyagilag viszont megvan az előnye.

A katalánok a nyári átigazolási időszakban 105 millió eurót fizettek Dembéléért, akiért a Borussia Dortmund bizonyos feltételek teljesülése esetén további 40 milliót kaphat. A szerződés egyik pontja szerint a BVB-nek abban az esetben 10 millió euró jár, ha Dembélé legalább 50 tétmeccsen pályára lép a Barcelona színeiben, de a hónapokig elnyúló sérülése miatt ezt a mérkőzésszámot ebben a szezonban biztosan nem éri el. Ez lehetőséget teremt a Barcának, hogy rendezze a számláit, és ezt a tételt csak később fizesse ki a németeknek.

A Marca ellenben arról ír, a megállapodásban az áll, hogy a francia szélsőnek az első idényében kell legalább 50 találkozón szerepelnie, így az sem elképzelhetetlen, hogy a Dortmund elesik ettől az összegtől. Ám gyorsan tegyük hozzá: nagyobb a valószínűsége az első forgatókönyvnek.

Dembélé egyébként tegnap elutazott Finnországba, ahol kedden megműtötték. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint az operáció jól sikerült, a futballistára három és fél hónapos kihagyás vár.



A Barcelonához kapcsolódó hír, hogy Ernesto Valverde vezetőedző az Eibar elleni keddi bajnokin André Gomes, Samuel Umtiti, Paco Alcácer és Arda Turan játékára sem számít, Lucas Digne, Thomas Vermaelen és Aleix Vidal viszont visszakerült a meccskeretbe.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
5. FORDULÓ
Kedd
20.00:
Valencia–Málaga (Tv: Sport1)
22.00: FC Barcelona–Eibar (Tv: Sport1)
Szerda
20.00: Athletic Bilbao–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
20.00: Leganés–Girona
21.00: Deportivo La Coruna–Deportivo Alavés
22.00: Sevilla–Las Palmas
22.00: Real Madrid–Real Betis (Tv: Sport1)
Csütörtök
20.00: Villarreal–Espanyol
21.00: Celta Vigo–Getafe
22.00: Levante–Real Sociedad (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 4 4 11–1 +10 12
2. Sevilla 4 3 1 6–1 +5 10
3. Real Sociedad 4 3 1 11–7 +4 9
4. Real Madrid 4 2 2 9–4 +5 8
5. Atlético Madrid 4 2 2 8–3 +5 8
6. Athletic Bilbao 4 2 1 1 3–1 +2 7
7. Villarreal 4 2 2 6–5 +1 6
8. Levante 4 1 3 5–4 +1 6
9. Valencia 4 1 3 4–3 +1 6
10. Leganés 4 2 2 3–3 0 6
11. Las Palmas 4 2 2 5–7 –2 6
11. Betis 4 2 2 5–7 –2 6
13. Eibar 4 2 2 2–4 –2 6
14. Getafe 4 1 1 2 3–4 –1 4
15. Girona 4 1 1 2 3–5 –2 4
16. Celta Vigo 3 1 2 4–5 –1 3
17. Deportivo La Coruna 4 1 3 5–11 –6 1
18. Espanyol 3 1 2 1–7 –6 1
19. Málaga 4 4 1–6 –5 0
20. Alavés 4 4 0–7 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik