Atlético: „Örülnék, ha a Bayernnel vívnánk a BL-döntőt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.25. 10:56
A spanyol bajnoki címért vívott harc mellett még a Bajnokok Ligájában is versenyben van az Atlético Madrid labdarúgócsapata. Enrique Cerezo, a „matracosok” elnöke nagy álmokat szövöget, s nem bánná, ha a BL-döntőben a Bayern Münchennel találkozhatna együttese – hogy visszavághasson a 40 évvel korábbi vereségért.

„Varázslatos szezonunk van, bízunk benne, hogy a végén is ugyanezzel az elszántsággal és győzni akarással fogunk küzdeni. A bajnokságban nekünk van a legnehezebb sorsolásunk a hajrát illetően [a Barcáé, a Realé és az Atléticóé közül – a szerk.], de azon dolgozunk, hogy minden találkozót sikerrel vegyünk, hiszen ezt várják tőlünk” – idézi a Marca Enrique Cerezót, az Atlético elnökét.

Mint ismert, a madridi együttes a legrangosabb európai kupasorozatban a Barcelonát kapta a legjobb nyolc között, de Cerezo már a BL-döntőről beszélt.

„Örülnék, ha a fináléban a Bayern Münchennel játszhatnánk, hogy méltó módon emlékezhessünk meg a negyven évvel ezelőtti BEK-döntőről, amit elvesztettünk a bajorokkal szemben” – utalt az Atlético első embere az 1974-es összecsapásra, amelyet a Bayern megismételt mérkőzésen 4–0-ra nyert meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik