Morata visszatérhet Madridba – de nem a Realhoz (Fotó: AFP)

A Sky információi szerint a Sevilla kész lenne kifizetni Morata heti 140 ezer fontos fizetését, hogy az idény végéig kölcsönvehesse a Londonban peremre szorult támadót. A megállapodás azonban elmaradhat: az Atlético Madrid ugyanis szintén bejelentkezett korábbi futballistájáért. Morata még ifistaként 2005 és 2007 között volt az Atléti játékosa, mielőtt a Getaféhoz, majd a Real Madridhoz igazolt volna. 

Morata és a madridi klub képviselői a hírek szerint 48 órán belül találkoznak, hogy a szerződés részleteiről egyeztessenek. Diego Simeone első körben az idény végéig venné kölcsön, majd opciós jogot is szeretne a 26 éves támadó játékjogának végleges megvásárlására. 

Az Atlético házi gólkirálya jelen állás szerint a nyolcgólos Antoine Griezmann, rajta kívül egyetlen játékos sem szerzett kettőnél több találatot a 2018–2019-es bajnokság eddig eltelt részében. 

A goal.com úgy tudja, Moratának is jobban tetszik a madridi lehetőség, mint a sevillai, családja és barátai a spanyol fővárosban élnek mind a mai napig. 

Azt ugyanakkor több forrás is megjegyzi: a Chelsea csak akkor engedi el Moratát, ha sikerül megállapodnia a támadósor megerősítésére kiszemelt Higuaín, Wilson páros valamelyik tagjával.